Egy éven belül lesz oltás az AIDS ellen

Akár már egy éven belül megkezdődhet egy HIV elleni oltóanyag klinikai tesztelése, amely végre túljárhat a halálos vírus eszén.

A nemzetközi kutatócsoport által kifejlesztett "mozaik vakcina" úgy fejti ki hatását, hogy képes alkalmazkodni a mutálódó vírushoz. A jelenlegi gyógyszerek hatását az korlátozza leginkább, hogy a HIV vírus rendkívül gyorsan átalakul.

Bette Korber, az új-mexikói Los Alamos Országos Laboratórium munkatársa húsz éve dolgozik a programban. A kutató elmondta, nem elég, ha csak egy gyógyszert alkalmaznak, mert a HIV kitér előle. Ezért tartalmaznak a jelenleg használt kezelések három-négy gyógyszert is egyszerre.

A nagyrészt fehérjékből álló HIV vírus okozza az AIDS betegséget, azt a rendellenességet, amely az immunrendszer lerombolása révén sebezhetővé teszi a betegeket a fertőzésekkel és a daganatokkal szemben. A betegség 2009-ben 1,8 millió ember halálát okozta világszerte. A hagyományos HIV elleni oltóanyagok az immunrendszert ösztönzik arra, hogy felismerje bizonyos aminosavak természetesen előforduló szakaszait a vírus fehérjéiben. A mozaik vakcina azonban egyszerre több készlet szintetikus, számítógéppel generált fehérjeszekvenciából áll, amelyek segítenek a szervezet immunrendszerének, hogy különféle HIV mutációkra is képes legyen reagálni. A készleteket a Korber kutatócsoportja által összeállított hatalmas adatbázis alapján állították össze, amely több százezer HIV töredékből származó információt tartalmaz.

Ez az oltóanyag végre megváltoztathatja a 25 éves stagnálást a HIV vakcina kutatásában. Az eddigi oltóanyagok tesztelései sajnos mind kudarccal végződtek.

A korai számítógépes modellek azt jósolták, hogy a mozaik vakcina jobban teljesíthet, mint a természetes HIV gének. Ezt tavaly részben meg is erősítették a Nature Medicine szaklapban közzétett eredmények, amelyek azt mutatták, hogy az oltóanyag erőteljes immunválaszt váltott ki egerekben és majmokban egyaránt. A kutatói konzorcium azt reméli, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és az amerikai Országos Egészségügyi Intézet támogatásával 2012 végén megkezdhetik a humán kísérleteket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra