Cigi ellen limonádé

A leszokásra elszánt dohányosok számára szokatlan módszert javasolnak a kutatók: öblögessenek egy pohár limonádéval.

Kimutatták ugyanis, hogy a cukor a nyelven kifejtett kölcsönhatása a figyelmet és az energiát is fokozza, valamint segít az önkontroll erősítésében, ami legalábbis rövidtávon távol tartja a dohányosokat a cigarettától.

A Georgia Egyetem kutatói 51 egyetemi hallgatóval végeztettek önkontroll gyakorlatokat, hogy kiderítsék, serkenti-e a figyelmet és az energiaszintet a cukros szájöblítés. Az első, önuralmat gyengítő feladat az volt, hogy az alanyoknak át kellett húzniuk minden E betűt egy statisztika könyv oldalán. A másik feladatban meg kellett határozniuk egy képernyőn felvillanó szavak színét, amelyek más színeket fejeztek ki. E feladat lényege az, hogy kikapcsolja a hallgatókban a szavak olvasására való hajlamot, és inkább a színekre összpontosítsanak.

A résztvevők fele cukrozott, a másik fele édesítőszerrel ízesített limonádéval öblögetett a feladat végzése közben. Az eredmények azt mutatták, hogy a cukrozott itallal öblögetők sokkal gyorsabban reagáltak a színre, mint a szóra.

Leonard Martin professzor elmondta, a kutatók eddig azt gondolták, hogy a glükózt ivással kell a szervezetbe juttatni ahhoz, hogy megkapjuk az önuralomhoz szükséges energiát. A mostani kísérlet azonban azt mutatja, hogy a glükóz a nyelven lévő egyszerű szénhidrátreceptorokat serkenti. Ez pedig jelez az agy motivációs központjainak, ahol az önmagunkkal összefüggő céljaink képviseltetnek. E jelzések megparancsolják a testünknek, hogy figyeljen.

A résztvevőknek 3-5 percbe telt a feladat elvégzése, ami bizonyos mértékű önuralmat jelez, de a kutatók szerint a cukros szájöblítés valószínűleg nem elegendő az olyan jelentősebb önuralommal kapcsolatos akadályok leküzdéséhez, mint a fogyás vagy a dohányzás. Martin professzor ennek ellenére úgy véli, ha valaki a dohányzásról próbál leszokni , a limonádés öblögetés talán nem a tökéletes gyógymód, de rövidtávon mindenképpen segíthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!