Bypass-műtét után egészséges ételre vágyik a szervezet

Egyre több elhízott ember választ a fogyás érdekében valamilyen sebészeti beavatkozást, melyek közül az egyik legnépszerűbb és leghatásosabb a bypass beültetés. Ennek köszönhetően a páciens hamarabb érzi jóllakottnak magát.

Egy új kutatás bizonyította, hogy a műtéten átesetteknél megváltozik az is, hogy milyen ételeket kívánnak. A kutatók embereken és patkányokon végzett vizsgálatok adatait vetették össze, és megfigyelték, hogy 16 kísérleti személy mindegyike átesett valamilyen fogyasztó műtéten, de azok, akiknek gyomor-bypass műtéte volt, hat év elteltével sokkal kevesebb zsírt fogyasztottak, mint akik másféle operáción estek át. A patkányokon végzett kísérletek szintén ugyanezt az eredményt hozták.

Torsten Olbers - aki a kísérleti alanyok műtéteit végezte a göteborgi Sahlgrenska Egyetemi Kórházban - szerint a bypass műtéten átesett páciensek automatikusan a számukra megfelelő ételt választják. Dr. Carel le Roux, a londoni Imperial College munkatársa, aki a kutatást is vezette, hozzátette: "A bypass műtéteket követően az alanyok inkább vágynak egészséges ételekre, a károsakat már nem kívánják. Ha rájövünk ennek az okára, azzal sokaknak segíthetünk az egészséges étrendre való átállásban."

A patkányokon végzett kísérletekből annyi kiderült, hogy az állatoknak nem a zsíros étel ízével, hanem annak emészthetőségével volt gondjuk. Továbbá azt is megfigyelték a kutatók, hogy a bypass beültetésen átesett állatokban etetés után magasabb volt a GLP-1 és a PYY hormonok szintje, melyek a jóllakottság érzését szabályozzák. Az orvos csapat most azt tervezi, hogy ezeknek a hormonoknak a szerepét fogják alaposabban tanulmányozni, hátha ezek révén műtét nélkül is elérhető ugyanaz az eredmény, ami egy gyomorbypass beültetésével.

A tanulmány az American Journal of Physiology - Regulatory, Integrative, and Comparative Physiology című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!