Az anyatej ezt teszi a babák immunrendszerével

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban - állapították meg a Birminghami Egyetem kutatói Toldi Gergelynek, az Immunológiai és Immunterápiás Intézet munkatársának vezetésével.

Ez tovább növeli az anyatej előnyös egészségi hatásainak számát, amelyek némelyike akár felnőttkorig is elkísérheti az embert. Bár eddig is sejtették, hogy az anyatej befolyásolja a csecsemők immunvédekezését, mindeddig szinte semmit sem tudtak ennek mechanizmusáról. A kutatásból most kiderült, hogy az első hetekben majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt képződik a csecsemők szervezetében, ha anyatejet kapnak, mintha kizárólag tápszerrel etetik őket. Ezen immunsejtek az immunválasz szabályozásában játszanak szerepet. Például enyhítik az anyatejjel kapott anyai sejtekre beinduló immunreakciót, és csökkentik a gyulladást is. Kiderült az is, hogy egyes jótékony bélbaktériumok, amelyek segítik a szabályzó T-sejtek működését, ugyancsak nagyobb számban fordulnak elő az anyatejes babák bélrendszerében. Az erről szóló tanulmány az Allergy szakfolyóiratban jelent meg.

Koronavírus: az anyatejbe is bekerül. Részletek korábbi cikkünkben .

"Olyan babákat vizsgáltunk, akik időre születtek, komplikációmentes várandósságból császármetszéssel. Utóbbi azért volt fontos, mert a természetes módon való születés gyulladásos választ vált ki az immunrendszerből, és ez zavarta volna az eredmények értékelését" - idézik a beszámolóban Toldi Gergelyt, aki egyben a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja is. A kutatók közvetlenül a megszületésük után vért és székletmintát vettek a csecsemőktől, majd háromhetes korukban ezt megismételték. Azt vizsgálták, hogy a T-limfociták (immunsejtek) hogyan változnak az első hetekben, és a baba immunsejtjei hogyan reagálnak az anyai sejtekre.

Sejttípus, amely az egész immunrendszert szabályozza

A terhesség idején anyai sejtek jutnak a magzatba a méhlepényen keresztül, majd a megszületése után az anyatejjel a bélrendszerén keresztül is jut be az anyától származó sejt a gyermek vérkeringésébe. A kutató szerint eddig egyáltalán nem volt ismert, hogy ez immunológiai szempontból mit jelent, milyen reakciókat vált ki. Minthogy a bélmikrobiom kutatása az utóbbi évtizedekben nagyon dinamikusan fejlődik, a bélbaktériumok összetételét is vizsgálták anyatejes babáknál, illetve kontrollként használt tápszeres társaiknál - írják.

Az anyatej egyes előnyös egészségi hatásai akár felnőttkorig is elkísérhetik az embert.
Az anyatej egyes előnyös egészségi hatásai akár felnőttkorig is elkísérhetik az embert. Fotó: Getty Images

"Az eredményeink azt mutatják, hogy az első három hétben jelentős változás történik a szerzett immunitásban. Erre azért nem volt eddig emberektől származó adat, mert nehéz kutatási célra vérmintát venni egészséges újszülöttektől. Az ismereteink ezért főként állatkísérletekből származnak" - magyarázta a neonatológus. A szabályzó T-sejtek mennyiségének különbsége kifejezetten jelentős az anyatejes és a tápszeres babák között. A harmadik hét végére az anyatejjel táplált csoportban majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt lesz. Ez az a sejttípus, amely az egész immunválaszt szabályozza. Szerepet játszik a gyulladásos és autoimmun betegségekben, de fertőzések esetén is. Az immunválaszt nemcsak elindítani kell, hanem le is kell állítani, és ez a szabályozó T-sejtek funkciója.

Hosszú távon követnék a gyermekek fejlődését

Az anya sejtjei az újszülött immunrendszere számára idegen antigéneket tartalmaznak, így szabályozás híján teljes erőből fellépne ellenük. Vagyis a több szabályozó T-sejt az anyai sejtek jobb tolerálását teszi lehetővé. E vizsgálatban az immunrendszerben szerepet játszó sejtek mennyiségét mérték. Mint írják, arról ezek az eredmények közvetlenül nem adnak információt, hogy a tapasztalt különbségeknek van-e hatásuk a babák egészségi állapotára, betegségeikre, az immunrendszerük későbbi helytállására. A kutatók hosszú távon tervezik, hogy nyomon követik e gyermekek fejlődését. Azért döntöttek úgy jelen esetben, hogy egészen kis korban, háromhetesen veszik le a csecsemőktől a második vérmintát, mert Angliában ekkor még nem kapnak kötelező oltásokat (a BCG sem kötelező ott), így kevés olyan külső körülménnyel kell számolni, ami befolyásolná az immunrendszerüket az anyatejen kívül. Más epidemiológiai vizsgálatokból azonban tudható, hogy a szabályzó T-sejteknél jellemző változás tapasztalható az allergiásoknál, az autoimmun betegeknél és a fertőzésen átesetteknél.

Az anyatej minden tekintetben előnyösebb az újszülöttnek

Nem ismert az sem, hogy a háromhetes korban tapasztalt több szabályzó T-sejt vajon tartós különbséget jelez, vagy számuk rövid időn belül kiegyenlítődik az anyatejes és a tápszeres babák között. A kutató megérzése szerint bizonyos mértékig valószínűleg kiegyenlítődik a későbbi életszakaszban, de a korai történések ettől függetlenül fontosak maradhatnak a hosszú távú immunfejlődés szempontjából. "A tudományos adatok alapján kijelenthetjük, hogy az anyatej minden tekintetben előnyösebb az újszülött számára. Viszont egyáltalán nem ritka, hogy az édesanyának kevés a teje, vagy egyáltalán nincs, ezért egyáltalán nem gondolom, hogy a tápszereknek nincs helyük az újszülöttek táplálásában, különösen a speciális, gyógyászati célú tápszereknek" - érvel Toldi Gergely.

"Az anyatej összetétele olyan komplex, hogy teljes egészében még ma sem értjük minden alkotóeleme funkcióját. Így a tápszergyártó cégek soha nem fogják tudni egy az egyben lemásolni az anyatej összetételét. Az anyatej számos sejtet, az anya saját sejtjeit, de veszélytelen élőlényeket, például baktériumokat is tartalmaz. Mindezek az összetevők hozzájárulhatnak az újszülött egészséges fejlődéséhez" - összegzi a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.