Az alváshiány egyik súlyos következményére derült fény

A szakemberek szerint most először sikerült azt bizonyítani, hogy az alváshiány az agysejtek elvesztéséhez vezethet.

Egerekkel folytatott kísérletek szerint a hosszan tartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezet. A következő lépés az lesz, hogy váltott műszakban dolgozó, elhunyt emberek agyát fogják vizsgálni, hogy bizonyítékot találjanak az agysejtek bárminemű pusztulására.

Az alváshiány sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint korábban gondolták, az agysejtek elhalását okozhatja - mutatták ki amerikai kutatók állatkísérletekben. Egerekkel folytatott kísérletek szerint a hosszan tartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezet - írták a Pennsylvaniai Egyetem orvostudományi karának kutatói a The Journal of Neurosience című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Ha ez igaz az emberek esetében is, haszontalan lehet bepótolni a kevés alvást - hangoztatják a szakemberek, akik úgy vélik, hogy a jövőben lehetséges lesz kifejleszteni egy olyan gyógyszert, amely védi az agyat az alváshiány mellékhatásaitól.

Bár a köznyelv az alvásképtelenséget úgy általában az álmatlansággal (inszomnia) szóval illeti, ennek a betegségnek is pontosan meghatározható ismérvei vannak. Amennyiben valaki nehezen tud elaludni, sokszor felébred éjszaka és nem, vagy csak sokára tud visszaaludni, akkor beszélhetünk erről a betegségről, amelynek tünetei kombinálódhatnak is. Komoly problémákat okoz a kialvatlanság, fáradékonyság, amely nem csak a figyelemre, de az egészségre is kihat. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el! A kutatók az egereket ébren tartották, hogy előidézzék a modern életben előforduló éjszakai műszakokkal, késő estékbe nyúló munkaidővel összefüggő alváshiányt . Tanulmányozták az állatok azon agysejtjeit, amelyek az agy éberállapotban tartásáért felelősek. Többnapos alváshiány nyomán - amely leképezte az éjszakai munkát végzők alvásritmusából fakadó napi átlag négy-öt órányi alvás következményeit - az egerek elvesztették agysejtjeik 25 százalékát az agytörzsben. A szakemberek szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az alváshiány az agysejtek elvesztéséhez vezethet.

"Bizonyítékunk van arra, hogy az alváshiány visszafordíthatatlan sérüléshez vezethet. Ez egy egyszerű állatnál fordulhat elő, de ez azt jelzi, hogy nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk az emberek esetében" - mondta a BBC Newsnak Sigfrid Veasey, az Alvás és Cirkadián Neurobiológiai Központ illetékese.

Veasey szerint a következő lépés az lesz, hogy váltott műszakban dolgozó, elhunyt emberek agyát fogják vizsgálni, hogy bizonyítékot találjanak az agysejtek bárminemű pusztulására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!