Az összes bolygó látható lesz a hajnali égbolton

Június 17-28. között a Naprendszer összes bolygója látható lesz a hajnali égbolton egymás után sorakozva. A ritka együttállásra legutóbb több mint ezer éve került sor.

Amennyiben június 17-28. között hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé fordulunk, a Naptól való távolságuk sorrendjében, öt fényes bolygó is feltűnik majd: egy sorban lesz látható a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán közzétett cikkben. Ráadásként a folyamatosan fogyatkozó Hold végig is halad a bolygók mellett a napok múlásával, így minden egyes hajnalban más-más arcát mutatja a bolygósor.

Szabad szemmel is láthatóvá válik néhány bolygó

Az említett bolygók mellett további két bolygó, az Uránusz és a Neptunusz, valamint a Pluto, és a legfényesebb kisbolygó, a Vesta is beáll a sorba. Azonban ezek az égitestek kizárólag távcsővel pillanthatóak meg. Ez a sor szinte egész júniusban látható, a Merkúr azonban csak a hó második felében csatlakozik a "bolygóvonathoz".

távcső, bolygók, csillagászat
A bolygók egy része csak távcsővel látható majd. Fotó: Getty Images

Mint írják, az együttállás meglehetősen lazának számít, a nyolc bolygó 105 fokos látószögű egyenes mentén sorakozik az égen. A Jupiter-Mars-páros 12 fokra, a Merkúr és a Vénusz 10 fokra lesznek egymástól. A bolygósor így szabad szemmel mutatja a legszebb látványt.

Aki szabad szemmel és távcsővel szeretné megfigyelni a bolygókat, érdemes még szinte teljes sötétségben, 3 óra körül elkezdenie. Ekkor a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatja még binokulárral. Az együttállás 3 óra 30-kor lesz a legszebb, ekkor a pitymallat már megvilágítja az eget. A cikk szerint azonban mindenképp érdemes 4 óráig várni, hogy a Merkúr is becsatlakozhasson. A különleges égi jelenségre legutóbb 947-ben volt példa, és legközelebb 2492. áprilisában lesz lehetőség a megfigyelésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!