A zenék úgy terjednek, mint a vírusok

A fülbemászó dallamok és a fertőző betegségek között meglepően nagy a hasonlóság - már ami a "terjedésüket" illeti.

A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus - állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra. A nagy-britanniai kutatáshoz használt adatokat még a streamingkorszak előtt gyűjtötték, de az eredmények azt sugallják, hogy a fülbemászó dallamok és a fertőző betegségek között több a hasonlóság, mint gondolnánk - írta a tanulmányt ismertető ScienceAlert portál.

A fülbemászó dallamoktól így lehet megszabadulni Az emberek túlnyomó többségével rendszeresen előfordul, hogy akár órákon keresztül akaratlanul is újra és újra csak ugyanazt az egy dalt hallja ismétlődni a fejében. Az esetek egy részében ez kifejezetten bosszantóvá válik, illetve ritkán súlyos egészségügyi problémák tünete is lehet.

"Megfertőzik" a dallamok az embereket

A kutatók 2007 és 2014 között vizsgáltak mobiltelefonokra letöltött dalokat. Az elemzés azt mutatta, hogy néhány dallam jól illeszkedik a fertőző betegségek általános modelljébe, az úgynevezett fogékony-fertőző-gyógyult (SIR) modellbe. A kutatók ebből kiindulva arra a megállapításra jutottak, hogy a betegség és a dalok terjedésében is hasonló társadalmi mechanizmusok játszhatnak szerepet. "A népszerű dalokat gyakran 'vírusként terjedőnek' vagy ' fülbemászónak ' írják le, mintha 'megfertőzhetnék' az embereket, és talán ez a leírás találóbb is, mint azt korábban gondoltuk" - írták a tanulmány szerzői.

A kutatók szerint az általuk vizsgált számos népszerű dal letöltéseinek időgörbéi hasonló alakúak, mint a fertőző betegségeké. A SIR-modell a betegségek átadása mögött meghúzódó mechanizmusokra tud rávilágítani, és a kutatók szerint a könnyűzenével kapcsolatban is hasonló következtetéseket lehet levonni belőle.

Szinte megfertőznek minket bizonyos dallamok. Fotó: Getty Images
Szinte megfertőznek minket bizonyos dallamok. Fotó: Getty Images

Bár lehet, hogy egy dallam a természetéből fakadóan terjed nagyobb valószínűséggel, az új kutatás arra is rámutatott, hogy a közösség szerkezete is befolyásolja egy dal népszerűségét. Korábbi kutatásokban például, amikor ugyanazokat a dalokat játszották le különböző csoportoknak, nehéz volt megjósolni, hogy melyik lesz a legnépszerűbb. Egyes vizsgálatok pedig arra az eredményre jutottak, hogy a tinédzserek valószínűleg megváltoztatják a véleményüket egy dalról, ha mások véleményét is ismerik róla.

A kanadai McMaster Egyetemen matematikából és statisztikából diplomázott Dora Rosati által vezetett kutatócsoport szerint mindezeket a szempontokat figyelembe véve a dallamok akkor válnak vírussá, ha maga a dal eléggé ragályos, és ha adottak a megfelelő társadalmi feltételek. Amikor a tanulmány szerzői különböző műfajú dalokat hasonlítottak össze, különböző típusú letöltési és zenei megosztási viselkedést figyeltek meg a rajongóknál.

Miközben a popzenét tartják a legnépszerűbbnek, úgy tűnt, hogy például Nagy-Britanniában az elektronikus zenei műfajba tartozó dalok terjedtek és váltak népszerűvé a leggyorsabban. A szerzők szerint ennek az a magyarázata, hogy az elektronikus zene rajongói fogékonyabb közösséget jelentenek: mivel ez egy speciálisabb műfaj, rajongói valószínűleg szorosabb kapcsolatban állnak egymással, ami lehetővé teszi, hogy a fülbemászó dallam sokkal könnyebben ugorjon át gazdáról gazdára, mint a szélesebb körben kedvelt műfajok, például a pop esetében. Az elektronikus zene slágerei rövidebb és gyorsabb "járványokon" mennek keresztül, azaz gyorsabban válnak népszerűvé, mint más műfajok slágerei.

Ilyesmi történik, amikor egy fertőző vírus terjed egy szűk közösségben. Először emberről emberre terjed a társas érintkezéseken keresztül, majd amikor a fogékony egyének száma kimerül, a járvány eléri a csúcspontot és hanyatlani kezd. "Egy járvány végére a lakosság nagy része megfertőződik a betegséggel, egy sláger elterjedésének végén pedig az emberek nagy része felismeri a dalt" - írták a Proceedings of the Royal Society A. című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői, akik szerint a SIR-modell használata abban is segíthet, hogy meghatározzák, átlagosan mennyi ideig hallgat egy egyén egy dalt, összesen hányan fogják letölteni, vagy hogy egy dal meddig lehet népszerű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.