A különböző betegségek szalicilátokat tartalmazó növényekkel való kúrálása a legősibb gyógymódok egyike. A szalicilsav tartalmú fehér fűz ( Salix alba ) gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatását már az ókori civilizációk, a sumérok és az egyiptomiak is ismerték, és az i.e. 1550 körül keletkezett, Ebers papirusztekercsként ismert egyiptomi gyógyszerkönyvben is lejegyezték. I.e. 400 körül a görög Hippokratész a vajúdó nők fájdalmát fűzfalevélteával enyhítette, mintegy 400 évvel később Dioszkoridész görög katonaorvos apróra vágott és borssal, borral kevert leveleket ajánlott a kólika ellen, a köszvényt pedig a levelek és a kéreg főzetével gyógyította, mégis csaknem két évezrednek kellett eltelnie a tiszta hatóanyag előállításáig.
Edward Stone Chipping Norton-i vikárius a londoni tudóstársaság, a Royal Society előtt 1763-ban ismertette a kínafakéregből kivont, kinin pótlására használt, szárított fűzfakéregpor lázcsillapító hatásával kapcsolatos megfigyeléseit. A fűzfafőzetből 1828-ban Johann Buchner müncheni gyógyszerészprofesszor kesernyés, sárgás anyagot vont ki, amelyet a fűzfa latin neve (Salix) után szalicinnek nevezett el. Két évvel később Johann Pagenstecher svájci gyógyszerész a réti legyezőfűben ( Spiraea ulmaria ) is megtalálta a szalicint. Charles Frédéric Gerhardt, a Montpellier-i Egyetem kémiaprofesszora 1853-ban a szerves savak szerkezetének általános leírása során foglalkozott a szalicilsavval, amely nemcsak szerkezete, hanem az élelmiszerek tartósítására használt fertőtlenítő hatása miatt is érdekelte. A sav azonban marta a szájat, ezért Gerhardt megpróbálta módosítani a szerkezetét. A szalicilsav nátriumsóját acetilkloriddal reagáltatta, és acetilszalicilsavat (aszpirint) kapott. Az eljárás nehézkessége miatt azonban lemondott az új vegyületről.
A szalicilsav kémiai szerkezetét végül Hermann Kolbe marburgi professzor állapította meg 1859-ben, és módszert dolgozott ki a sav előállítására is. A növekvő szükséglet kielégítésére ezt a reakciót 1874-re ipari szintézissé fejlesztette tovább. (A híres Kolbe-féle szalicilsav-szintézis a szintetikus gyógyszeripar megszületésének tekinthető.) A baktériumölő hatása miatt alkalmazott szalicilsav használata közben fedezték fel a reumás megbetegedéseket is gyógyító hatását. A szalicilsav a reuma általánosan használt gyógyszere lett, ám szedése komoly gyomorbántalmakat okozott. A beteg édesapja által is elszenvedett káros mellékhatásokat igyekezett kiküszöbölni Felix Hoffmann német vegyész, amikor 1897. augusztus 10-én először szintetizálta vegytiszta és stabil formában az acetilszalicilsavat .
Felix Hoffmann egyetemi professzora, a későbbi Nobel-díjas Adolf von Baeyer javaslatára lépett be 1894-ben az akkor még inkább festékeiről ismert wuppertali Bayer cég néhány éve alapított gyógyszerészeti részlegébe, ahol a fájdalomcsillapító gyógyszer előállításával kísérletezve rájött, hogy az acetil csoport a szalicilsavra kötve csökkenti annak irritáló voltát. Az acetilszalicilsavat - Gerhardt eljárásának egyszerűbb változatával - a szalicilsav fenolos hidroxilcsoportját acetilezve sikerült előállítania.
Először aranyhalakon - a halak farkát acetilszalicilsavas oldatba mártva - próbálták ki irritáló hatását. Az eredményeket ellenőrző farmakológus kezdetben szkeptikus volt a szert illetően, de a humán klinikai vizsgálatok igazolták fájdalom- és lázcsillapító, valamint gyulladáscsökkentő hatását. A Hoffmann által előállított elegy a Bayer gyógyszercég új gyógyszerének hatóanyaga lett. Az elnevezés az "a" mint acetil, a "spir" mint a Spiraea ulmaria és a gyógyszerek elnevezésekor általánosan használt "in" képző összerakásából született meg.
Az Aspirint 1899. március 6-án Berlinben vették fel regisztrált védjegyként a Császári Szabadalmi Hivatal jegyzékébe, és a következő évben már az Egyesült Államokban is szabadalmaztatták. A Bayer költséghatékony gyártási eljárást dolgozott ki előállítására, és megkezdte gyógyszerként való forgalmazását. Kezdetben por formájában, 500 milligrammos kiszerelésben, papírtasakokban, majd 1904-től tabletta alakjában árulták. (Az aszpirin a tablettaként kapható első gyógyszerek egyike volt.)
Az aszpirin 1950-ben a leggyakrabban használt fájdalomcsillapítóként került be a Guinness Rekordok könyvébe, és ma is a világ legismertebb, legáltalánosabban használt gyógyszere, becslések szerint évente 40 ezer tonna fogy el belőle. Az eredetileg szabadalmaztatott gyógyszerrel azonos és azonos mennyiségű aktív hatóanyagot tartalmazó generikus készítményként forgalmazzák. Terápiás felhasználása egyre bővül, a láz- és fájdalomcsillapítás, gyulladásgátlás mellett a szívinfarktus és a stroke megelőzésében is bizonyítottan hatékony.
Ma is a világ egyik legtöbbet kutatott gyógyszere, évente 700-1000 klinikai vizsgálatban kutatják életeket mentő, sokoldalú hatását. (1971-ben a brit John R. Vane a prosztaglandinok biológiai hatásait kutatva tisztázta az aszpirin vérrögképződést gátló, infarktusmegelőző hatásmechanizmusát, amiért 1982-ben megosztott orvostudományi Nobel-díjjal jutalmazták.)
