A mononukleózis és a napfényhiány növeli a szklerózis multiplex kockázatát

Kapcsolat lehet a mononukleózis, a kevés napfény és a szklerózis multiplex kockázata között - olvasható a Neurology április 19-i számában.

Dr. George C. Ebers és az Oxfordi Egyetem munkatársai olyan környezeti tényezők hatását vizsgálták, mint a tizenévesek között terjedő vírusfertőzés, a mononukleózis, valamint az alacsony szintű napfénybehatás. Mindkét tényező általánosnak számít Nagy-Britanniában, és mindkét faktor igen gyakran található meg szklerózis multiplexes betegek kórtörténetében.

A kutatók munkájuk során az angol egészségügyi szolgáltatások alapján vezetett adatbázist tanulmányozták, 56 681 szklerózis multiplexes, és 14 621 mononuleózisos esetre koncentráltak. Az elemzésbe bevonták a NASA adatbázisában szereplő, brit UV-terhelésre vonatkozó adatokat is.

Megállapították, hogy a napfény és a mononukleózis vírus az esetek mintegy háromnegyedében érhető tetten, az összes eset 61 százalékért a kevés napfény egyedül tehető felelőssé.

Ebers doktor magyarázata szerint a kevés napfény csökkent D-vitaminszinthez vezethet, ami megváltoztatja a mononukleózisért felelős Epstein-Barr-vírusra adott immunológiai választ. A további vizsgálatok célkeresztjében az emelkedett UV-B-terhelés, a kívülről bevitt D-vitamin, illetve az Epstein-Barr-vírus elleni védőoltás állhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra