A jóga csökkenti a vércukorszintet

A kíméletes jógaórák segíthetnek a 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknek abban, hogy egy kissé lefogyjanak és javítsák vércukorszintjük szabályozását.

A 123 középkorú és idősebb felnőtt részvételével készült kísérletből az derült ki, hogy azok, akik a szabványos diabétesz kezeléshez jógaórákat is csatoltak, három hónap alatt le tudtak adni egy-két kilót a testsúlyukból. Átlagos vércukorszintjük ezalatt kiegyensúlyozott maradt, nem úgy, mint a nem jógázó kísérleti alanyoknak, akiknek vércukorszintje megemelkedett.

A Diabetes Care legújabb számában megjelent eredmények természetesen nem azt jelentik, hogy jógával kellene felcserélni a 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknek ajánlott testmozgási formákat. Shreelaxmi V. Hegde szakértő szerint ha valaki tényleg le akar fogyni és csökkenteni akarja vércukorszintjét, ennél élénkebb testmozgással hatékonyabb eredményt érhet el.

A 60 kísérleti alany testtömeg-indexe (BMI) 25,9-ről 25,4-re csökkent az után, hogy hetente többször jógaórára jártak. A kutatók szerint tehát a jóga a BMI-re és a vércukor-kontrollra gyakorolt hatása enyhének mondható, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a jóga a kísérletben kontrollálta a vércukorszintet, ami a kontroll csoportban megemelkedett.

A kutatásból az is kiderült, hogy az oxidatív stressz jelei is csökkenést mutattak a jógás csoportban. Oxidatív stresszről akkor beszélünk, amikor a káros szabadgyökök szintje olyan magasra emelkedik, amikor a szervezet már nem képes semlegesíteni azokat. A hosszú távú oxidatív stressz hozzájárulhat számos krónikus betegség kialakulásához.

Különféle jógafoglalkozásokat lehet végezni, melyek között létezik olyan is, melynek a bonyolult testtartásokat igénylő, intenzív gyakorlatai nem javasoltak idősebb, krónikus betegségekben szenvedő emberek számára. A cukorbeteg idősebbeknek olyan jógaórát érdemes keresniük, amit kifejezetten idősebbek illetve krónikus betegek számára tartanak.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.