A hidrogén-peroxid: nem csak szőkítésre jó

A Kaliforniai Egyetem munkatársai megállapították, hogy a sebgyógyulás folyamatában nagymértékben szerepet játszik a hidrogén-peroxid.

A PLoS Biology online számában megjelent tanulmány zebrahal lárváiban vizsgálta az idegrostok regenerációs folyamatait. A nyomásérzetet, a hőmérsékletérzetet, illetve a káros vegyületek jelenlétét a perifériás idegnyúlványok közvetítik, melyek a bőrben hálózatos struktúrát hoznak létre. A bőr sérülése során a károsodás melletti régióból bőrsejtek vándorolnak be, melyek osztódni kezdenek, hozzájárulva a regenerációhoz. Ahhoz azonban, hogy az érző működés is helyreálljon, a sérült perifériás idegsejteket is pótolni kell. A korábban kétéltűek és csirkék esetén végzett vizsgálatok szerint az idegsejtek regenerációját maga a sérült bőr idézi elő, azonban ennek szabályozását idáig nem sikerült feltárni. A hidrogén-peroxid egy agresszív, sejtkárosító hatású anyag, azonban korábban felmerült, hogy kis koncentrációban szerepet játszhat a sejtek jelátviteli folyamataiban, és az idegsejtek regenerációjában is - ezt azonban eddig még nem erősítették meg.

Sandra Rieger ás Alvaro Sagasti munkájuk során zebrahalak lárvájának farkát amputálták, és fluoreszcens mikroszkópia segítségével tanulmányozták a perifériás idegrostok regenerációját. Az amputáció hatására az idegsejtek nyúlványt képeztek, és beidegezték a sérült régiót. A károsodott bőrsejtek szintén serkentették a regenerációs folyamatot, azonban gátolva a hidrogén-peroxid képződését, akadályozni lehetett ezt a funkciót. Ez azt jelenti, hogy a jelenség alapvető szabályozó eleme az a hidrogén-peroxid, melyet a károsodott hámsejtek választanak el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Az északkeleti harmad mellett délnyugaton, nyugaton is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra