A HáziPatika.com kapta az "Év Honlapja 2005" díjat

A HáziPatika.com lett a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub szervezésében megrendezett "Az Év Honlapja 2005 - Online Marketingkommunikációs Pályázat" egészségügyi kategóriájának győztese.

A versenyen az információk mennyiségét, aktualitását, az oldal interaktivitását, szolgáltatásainak körét, elérhetőségét és látogatottságát értékelték.

Oldalunk 1999 áprilisától olvasható a világhálón, és kezdettől fogva azokhoz szól, akik törődnek egészségükkel, szeretnék megőrizni vagy visszanyerni azt, vagy csupán egyes betegségekről, az egészséges életmód lehetőségeiről tájékozódnának. A szerkesztőséget elsősorban az vezérli, hogy az oldal minden egészségügy iránt érdeklődő magyar nyelven internetezőnek hasznos segítőtársa lehessen, akár rendszeres, akár alkalmankénti látogatóként keresik fel a HáziPatika.com-ot. Mindig megtisztelő és ösztönzőleg hat, ha nemcsak látogatóink visszajelzéseiből tudhatjuk, hogy ez sikerül, hanem az internetes szakma elismeréséből is. Külön öröm számunkra, hogy ez a díj immár nem az első a kitüntetések sorában, hiszen időről-időre újabb kihívásoknak, új látogatók igényeinek kell megfelelnünk. Ezek szerint tehát nem voltak eredménytelenek erőfeszítéseink. Még egy évesek sem voltunk, amikor a Népszabadság, az RTL Klub és a Cisco Systems által szervezett Webversenyen félezer induló között kategóriagyőztesek lettünk, és a fődíjat is elnyertük! 2005 márciusában, az Országos Vérellátó Szolgálat "Média a véradásért" mozgalom keretében kiírt sajtópályázat eredményhirdetésén két díjat vehettünk át. Munkatársunk, Dr. Szemerédy Viktória az Írott sajtó kategóriában második, Máriáss Márta pedig különdíjban részesült a rendkívül fontos véradás népszerűsítéséért végzett munkájáért, valamint a rendszeres és hiteles híradásért.

A hőskortól mostanáig

A sok szempontú, interaktív és informatív szolgáltatások mellett a legnépszerűbb oldalainkon több ezer érdekes, az egészséges életmódot, egyes betegségeket és kezelési lehetőségeiket, illetve tudományos újdonságokat bemutató cikk várja Önöket. Az információk szakmai hitelességét garantálja, hogy a tartalom orvosok, egészségügyi szakemberek folyamatos közreműködésével és szakmai felügyelete mellett készül.

Portálunk folyamatosan növekvő népszerűségét a látogatottsági adatok jelzik: ma havonta körülbelül háromszázezren keresik fel, közel kétmillió oldalt nyitva meg.

Lépésekből út

Ismeretterjesztő portálunk eddig, immár több mint hat éves működését folyamatos fejlődés jellemzi: egyre gazdagodott a HáziPatika.com tartalma, kialakult a funkciót segítő, friss arculata, áttekinthető szerkezete.

Már az első időben megismerhettek a felhasználók néhány máig népszerű, jellegzetes rovatot, szolgáltatást, például a kalkulátorokat .

2002-ben jelentős változás következett be életünkben: létrehoztuk a 0-3 éves korú gyermekek szüleinek szóló szatellit site-unkat, amely a babaszoba.hu az eltelt viszonylag rövid idő alatt is nagyon népszerűvé vált: egyre nő regisztrált felhasználóinak és alkalmi látogatóinak tábora.

Az első koleszterinszint-csökkentő program , amely segít mérsékelni a résztvevők koleszterinszintjét, komplett menüsorok és szakmai tanácsok által megismertetve az ehhez szükséges eszközöket, az egészséges étrend és életmód elemeit.

Az egészségügyi videó részleggel.

Betegséglexikon - nemcsak betegeknek

Hatodik évünk különösen sok változást hozott. Az egyre bővülő tartalom - amely ekkorra már a régi kereteket feszegette - nemcsak új arculatot, hanem teljesen új szerkezetet is kapott, hogy letisztult, egységes és közérthető formában könnyebben fellelhetőek legyenek a keresett információk. A látogatók betegségcsoportokra és betegségekre épülő csoportosítás szerint böngészhetnek, találhatják meg a számukra éppen érdekesnek és fontosnak tartott cikkeket. A megújult portál alapja a folyamatosan fejlesztett kalkulátort .

Konkrét segítség

A HáziPatika.com nemcsak elméleti ismereteket nyújt, hanem sok gyakorlati tudnivalót is. Sőt, konkrét segítséget is találhat itt beteg és hozzátartozója egyaránt. Ha különböző, riasztóan ismeretlen vizsgálatok előtt áll valaki, fórum is rendelkezésére áll, ha gondjait, tapasztalatait sorstársakkal szeretné megosztani.

Folyamatosan változunk

A HáziPatika.com legújabb fejlesztései mutatják, hogy egyre élőbbé, aktuálisabbá igyekszünk tenni a portál kínálatát. Ennek jegyében indítottuk útjára Napi tippek szolgáltatást. 2005 októberében Az elismerések éppúgy, mint kedves Olvasóink folyamatos visszajelzései mutatják, hogy a magyar internetezők megkedvelték a HáziPatika.com tartalmát, szolgáltatásait. Ez tovább bátorít bennünket munkánk folytatására, hogy a jövőben is érdemes legyen visszatérni oldalunkra minden nap friss, hiteles információkért vagy éppen testre szabható, értékes szolgáltatásokért. Számos fejlesztést tervezünk a közeljövőben is, mindenkit szeretettel visszavárunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!