A fafajok közel harmadát kihalás fenyegeti

A világ fafajainak csaknem egyharmada végleg eltűnhet egy friss jelentés szerint.

Az erdők élővilágának biodiverzitása is egyre nagyobb veszélyben van a Botanic Gardens Conservation International ( BGCI ) nevű szervezet friss jelentése szerint. A Világ fáinak állapota (State of the World's Trees) című tanulmány szerint világszerte 17,5 ezer fafajt - vagyis a világ fafajainak mintegy 30 százalékát - fenyegeti a kihalás veszélye és ezen belül 440 olyan faj van, amelynek mára kevesebb mint 50 egyede maradt a vadonban. A jelentés szerint a fenyegetett fafajok száma kétszer olyan magas, mint a fenyegetett emlősök, madarak, kétéltűek és hüllők száma együttesen.

Bajt okoz a zöldfelületek hiánya a városokban Több zöldfelületre lenne szükség a városokban: a fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései, mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a belvárosban.

A fáknak segítségre van szükségük

"Ez a jelentés ébresztő mindenki számára világszerte azzal kapcsolatban, hogy a fáknak segítségre van szükségük" - fogalmazott Paul Smith, a szervezet főtitkára. A szakemberek szerint a legkockázatosabb helyzetben lévő fák közé tartoznak a délkelet-ázsiai esőerdőkben előforduló liliomfák és a dipterokarpuszfélék, valamint a tölgy-, a juhar- és az ébenfáknak is számos fenyegetéssel kell szembenézniük.

Az erdők élővilágának biodiverzitása is egyre nagyobb veszélyben van. Fotó: Getty Images
Az erdők élővilágának biodiverzitása is egyre nagyobb veszélyben van. Fotó: Getty Images

A fák az ökoszisztémák támogatói és kulcsszerepet játszanak a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni harcban. Egyetlen fafaj kipusztulása több másik elvesztéséhez vezethet.

A jelentés szerint a fafajok számának tekintetében legsokszínűbb hat országban több ezer fajt fenyeget a kihalás veszélye. A legtöbb fafajnak otthont adó Brazíliában 1788 faj van kockázatos helyzetben. A másik öt ország Indonézia, Malajzia, Kína, Kolumbia és Venezuela.

A három legfőbb fenyegetést jelenleg a mezőgazdaság, a fakitermelés és az állattenyésztés jelenti a fákra, de az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárás is egyre nagyobb problémát jelent.

Legkevesebb 180 fajra, különösen a szigeteken előfordulókra jelent közvetlen fenyegetést az emelkedő tengervízszint és a zord időjárás. A jelentés szerint külön aggodalomra ad okot, hogy számos sziget olyan fafajoknak ad otthont, amelyek sehol máshol a világon nem honosak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.