Elhallgatott a beszélő óra a franciáknál

Kilenc évtized után beszüntette a pontos időt bemondó telefonos szolgáltatást a francia posta, amely a világon elsőként vezette be a "beszélő órát".

A francia találmánynak számító beszélő órát 1933. február 14-én helyezték üzembe a Párizsi Csillagvizsgálóban. Akkor olyan nagy volt az érdeklődés iránta, hogy a 20 vonalra beérkező 140 ezer hívás közül csak 20 ezret voltak képesek megválaszolni a korabeli technikával.

vezetékes telefon
Megszűnik a telefon pontosidő-lekérdezés Franciaországban. FOtó: Getty Images

Az automata bevezetése előtt a csillagvizsgáló alkalmazottai élő szóban közölték a pontos időt a telefonálókkal. Azóta folyamatosan korszerűsítették a technikát, 1991 óta a telefonautomata össze van kapcsolva a csillagvizsgálóban lévő atomórával. Az előre betáplált adatokkal a szolgáltatás különösebb ráfordítás nélkül 2085-ig működhetett volna.

Az automata szolgáltatást, amely közvetlenül a megszüntetése előtt 1,50 euróba került, az utóbbi években egyre kevesebben használták, mivel mobiltelefonjára pillantva bárki azonnal láthatja a pontos időt. Németországban ugyanakkor továbbra is működik – és a Telekom Deutschland szerint népszerű is – a pontosidő-bemondás, amely iránt főleg a téli és a nyári időszámításra való átállás idején mutatkozik nagy érdeklődés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!