Nem csak vitaminnal tarthatjuk távol az influenzát

Napjainkban sok millióan szednek vitamin- vagy gyógynövénytartalmú kiegészítőket a nátha és az influenza megelőzésére. A legújabb kutatás szerint azonban meditációval rendkívül hatékonyan távol lehet tartani e téli betegségeket.

A Wisconsin-Madison Egyetem az Annals of Family Medicine szaklapban publikált kutatásából az derült ki, hogy azok a felnőttek, akik nyolc hétig meditáltak, vagy közepes intenzitású testmozgást, például gyors sétát végeztek, ritkábban fáztak meg, mint azok, akik nem végeztek ilyen tevékenységeket.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a tudatos figyelmen alapuló meditáció javítja a kedélyállapotot, csökkenti a stresszt, és erősíti az immunműködést. A mostani kísérletben 149 embert osztottak be három csoportba, az egyik meditált, a másik nyolc hétig rendszeresen kocogott , a harmadik pedig semmit sem csinált. A szeptembertől májusig tartó időszakban a kutatók megfigyelték az alanyok egészségi állapotát, bár azt nem követték nyomon, hogy a résztvevők folytatták-e az edzést illetve a meditálást a nyolchetes időszak után.

Az eredmények alapján kimutatták, hogy a meditálók 76 százalékkal kevesebb napot hiányoztak a munkahelyükről szeptember és május között, a kocogók pedig 48 százalékkal kevesebbet hiányoztak, mint azok, akik semmilyen megelőző intézkedést sem tettek. Ráadásul az is kiderült, hogy a meditáció akár 50, a testmozgás pedig 40 százalékkal is csökkentheti az akut légúti fertőzések időtartamát és súlyosságát.

A kutatást vezető dr. Bruce Barrett elmondta, már korábban is számos kutatás utalt arra, hogy a meditáció és a testmozgás elősegítheti az ilyen betegségek megelőzését, de eddig nem készült a mostanihoz hasonló minőségi, randomizált kísérlet. Barrett szerint az influenza elleni védőoltás is hasznos, bár ez csak az influenza három vírustörzse ellen véd minden évben. "Amennyiben a további kutatások is megerősítik a meditáció 40-50 százalékos, valamint a testmozgás 30-40 százalékos előnyét, rendkívül jelentős hatásról beszélhetünk" - véli a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, de a gomolyokból helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar is előfordulhat a késő délutáni, esti órákig. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!