Ne a mobilunkkal diagnosztizáljuk a rákot!

Nem mindig megbízhatóak azok az okostelefonokra letölthető mobilalkalmazások, melyeket a rákos bőrváltozások felismerésére dolgoztak ki. A tesztelt alkalmazások esetében négyből három a melanómák legalább 30 százalékát nem sorolta a veszélyes kategóriába.

Az összes alkalmazás közül valójában egy volt igazán megbízható, amely a képet azonnal továbbította is egy orvosnak, így itt a melanómák diagnosztizálása 98 százalékos pontossággal történt meg. Ugyan valamennyi alkalmazás esetében fel van tüntetve, hogy az eredmény nem számít valódi diagnózisnak, mégis sokan érzik megnyugtatónak, ha a telefon szerint nem kóros a bőrükön található elváltozás, így utána már nem érzik szükségét annak, hogy szakemberhez forduljanak, számolt be róla a tanulmányt készítő dr. Laura Ferris, a Pittsburgh Egyetem Orvosi Karának bőrgyógyásza.

A tesztelések során Ferris és munkatársai 188 bőrelváltozásról töltöttek fel képeket négy különböző alkalmazásra, mely elváltozásokat korábban már egy orvos is kiértékelt. A képek közül hatvanon melanóma volt található, 128 pedig jóindulatú elváltozást ábrázolt. A három alkalmazás közül, melyek nem továbbították a felvételt orvosnak, a legjobban teljesítő is csupán 18 melanómát ismert fel a hatvanból, a legrosszabbul teljesítő azonban mindössze négyet, vagyis 93 százalékban tévedett.

Avi Lasarow, a Lasarow Health Technologies nevű cég elnöke, az egyik alkalmazás kidolgozója, az őt ért megkeresés során elmondta, hogy az alkalmazás célja mindössze annyi volt a részükről, hogy a felhasználók figyelmét felhívják a melanóma veszélyére, nem pedig az, hogy pontos diagnózist állítsanak fel.

Mivel pontos adatok nincsenek arra nézve, valójában hányan is töltik le ezeket az alkalmazásokat, illetve hogy közülük hányan használják is azokat, Ferris és munkatársai a jövőben egy erre irányuló tanulmány elkészítésére is készülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra