Hippoterápia 2.

A hippoterápia egyfajta adaptált mozgásterápia, aminek különlegességét maga a ló, ill. az ebből következő sajátságok adják.

A Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány tevékenysége alapvetően két szakember vállán nyugszik. Az alapítványvezető Tatár András mellett édesanyja, Dr. Tatárné Laurencz Eszter is töretlen lelkesedéssel és odaadással foglalkozik a rászoruló gyerekekkel és felnőttekkel. Eredeti foglalkozását tekintve lovastorna edző. Őt kérdezem a módszer gyakorlatáról és az elért eredményekről.

A hippoterápia inkább a többi kezelést kiegészítő vagy önálló, alternatív módszer, mely önmagában is számos olyan eredményt tud felmutatni, amit eddig más terápiával nem tudtak elérni? Miben különbözik a többi mozgásterápiától és milyen gyakorlatokból áll?

A hippoterápia egyfajta adaptált mozgásterápia, aminek különlegességét maga a ló, ill. az ebből következő sajátságok adják, de nem csak körbe-körbe lovaglást jelent. A terápia kialakulásához fontosak voltak a lovastorna alapelemei, de sok minden a szülői gyakorlatból, a neveltetésemből és az empátiából adódik. A lovastorna alapmozdulatait szertorna elemek, labdák, karikák is kiegészítik, hiszen ezek még jobban fejlesztik a kézmozgásokat, az összpontosító képességet. Először külföldön láttuk a különböző szerek használatát, azután kolleganőm, a Pető Intézet konduktora is hozott gyakorlatokat. Nagyon fontos például maga az egyensúlyozás, hogy a gyerek középen, kiegyensúlyozott testtartásban üljön a lovon.

Mi számít sikernek, milyen eredményekről tudnak beszámolni?

Sokszor az is nagy eredménynek számít, ha a gyerek, aki korábban semmilyen érzelmi reakciót nem mutatott, elkezd mosolyogni. Felnőtt központi idegrendszeri sérülteknél is vannak olyanok, akik nem tudnak beszélni, csak a szemkontaktusra hagyatkozhatunk, de lovaglás közben arcukra kiül a boldogság. Számunkra ez is nagy eredmény.

Egy ötéves autista kislány is részt vett a terápiás kezelésben. Amikor hozzánk került, jól megfigyelhető volt nála az autistákra jellemző tünetegyüttes: beszűkült kommunikációs képesség, általános tartásproblémák, egyensúlyérzék-gondok, nem tudott járni. Ma már - bár némi segítséggel -szépen jár. Hozzá kell tenni, hogy a javulás 3-4 hónap elteltével mutatkozott meg, miután az autista kutatócsoportnál is komoly fejlesztőprogramban vett részt. Mindig hangsúlyozzuk, hogy a hippoterápia soha nem az egyedüli üdvözítő megoldás, viszont nagyon jól kiegészítheti a többi mozgásos fejlesztőprogramot.

Az eredmény az egyes embertől, az "edzés" idejétől és a sérülés jellegétől függően változik. A kezdeti lépéseket a lóra erősített, lovastornában alkalmazott hevederszerkezettel teszik meg. Vannak, akik később nyeregben, önállóan is képesek lesznek lovagolni.

Hány beteget tudnak ellátni, mekkora az érdeklődés?

- kérdezem megint Tatár Andrást.

Budapesten és környékén 250-300 fős igény van, ennek mintegy tizedét tudjuk most ellátni. Több lóra is lenne szükség, mint a jelenlegi három. Mivel az az elv, hogy kis lovasnak kicsi ló, nagynak nagy ló az ideális, nem ártana, ha volna választék. Mégis, most talán a ló a legkisebb gond. Bár nem kapcsolódik annyira a terápiához, mégis érdekes lehet, hogy míg az élsportra, látványsportra a magyarországi lóállomány egyre kevésbé alkalmas, terápiás célra annál jobbak a magyar fajták: nyugodtabbak, kedvezőbbek az anatómiai tulajdonságaik.

A fő hangsúly most a terepauták kiképzésén és foglalkoztatásán van.

Kik, s milyen végzettségűek a terepauták?

A lovas terepautának nagyon összetett munkát kell végeznie, ezért oktatásunk kapcsán is mindig azt hirdetjük, hogy olyan teameknek kell együtt dolgoznia, amik lovas szakemberből, konduktorból, gyógypedagógusból, pszichológusból és orvosból állnak. Ennek megfelelően tanfolyamaink iránt is egyre szélesebb körű az érdeklődés, állatorvosok, gyógytornászok, pszichológusok, testnevelő tanárok vesznek részt rajtuk. Augusztusban befejeződött kurzusunk résztvevői között már hat orvos is volt. A fél éves alapképzésbe sokféle előadást építettünk be, külön rész szól az autizmusról. Fél év alatt mindenkinek meg kellett tanulnia alapszinten lovagolni.

Magam először a Testnevelési Főiskolát végeztem el lovas szakedzői szakon, azután következett a lovas testnevelő és rekreációs képzés. A testnevelő tanári és gyógytestnevelői szakot is elvégeztem.

A lovaglás köztudottan veszélyes sport, ráadásul itt mozgásukban korlátozott emberekről van szó. Nem túl nagy a balesetveszély?

- kérdésemre Laurencz Eszter válaszol.

Angol telivért, ill. élénk idegrendszerű lovakat eleve nem használunk. Mi könnyű helyzetben vagyunk, mert a lovastornás lovainkat tudjuk használni. Azok nyugodtak, mindent kibírnak. Kiképzett, idősebb és csak egészséges lovat szabad használni, kancát vagy herélt lovat. A lovat előtte mindig le kell jártatni, és a lovak nyugodtsága, illetve az alkalmazott kikötőszár is biztosítékot jelent. A lovast speciális rámpáról segítjük föl a lóra, leszállnia pedig segítséggel, de egyedül mindig a földre kell. Az elmúlt kilenc év alatt, mióta az alapítvány is létezik, nem történt baleset.

Hol kaphatnak segítséget a rászorulók, foglalkoznak-e még az országban ilyen terápiával, és milyen az együttműködés a többi szervezettel?

Vannak még az országban szakemberek, részben olyanok, akik nálunk végezték el a képzést. A terápiás Lovas Szövetséget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hívta életre, ők is szerveznek tanfolyamokat, de tudomásom szerint hivatalos szakmai együttműködés még nincs. 1995-ben és 2000-ben szerveztünk szakmai módszertani konferenciát az egyetemen, ahol a szövetség munkatársai is tartottak előadásokat.

Az érdeklődők az alapítvány telefonszámán jelentkezhetnek, és most építjük ki azt az adatbázist, melynek segítségével megfelelő szakembert kereshetünk azoknak, akiket itt, Budapesten nem tudunk ellátni.

Maga a lovaglás drága sport. Milyen költségekkel kell számolni a terápia igénybevételekor? Van-e támogatás?

A hivatalos állami elismertetés és támogatás még távoli cél. Mivel amúgy is átlagosan 80 %-os többletköltséggel jár egy fogyatékos gyermek fölnevelése, nem kérünk pénzt a kezelésért. Nagyon örülünk viszont, ha a rászorulók és támogatók erejükhöz mérten segítik munkánkat. Eddig is sok segítséget kaptunk, többek között a Tatersan Lovarda vezetőségétől, akik lehetővé tették, hogy a kerekesszékkel, bottal, mankóval érkezőknek is akadálymentes legyen a közlekedése a mosdókban, öltözőkben, a melegedőhelyiségben, ahol a passzív kimozgatást, bemelegítést is végezzük, azután a lovakig és vissza.

Kívánjuk, hogy a komoly szakmai munka a további sikereken túl a továbblépéshez szükséges szakmai elismerést és anyagi támogatást is meghozza! Drukkolunk a különleges lovasoknak, sok sikert!

Az alapítvány címe: Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány, 1024, Budapest, Keleti Károly u. 6. I./3.

Telefon/Fax.: 438-01-64, www.hippoterápia.hu

Az alapítvány bankszámlaszáma: 10200885-32618352

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A réteges felhőzet a délnyugati harmadban csak lassan szakadozik, gomolyosodik, máshol viszont a nap első felében sok napsütésre számíthatunk. A déli óráktól nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet. Csapadék napközben nem lesz, késő estétől északnyugaton már előfordulhat gyenge eső. A nyugatias szelet az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul. Délutántól egy hidegfront éri el térségünket, ami sokaknál válthat ki kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra