A gyömbér legjobb hatásai

Nem véletlen, hogy a keleti kultúrában évezredek óta nemcsak ételek ízesítésére, hanem gyógyászati célokra is használják a gyömbért. Frissen, de szárított és porított változatban is érdemes gyakran fogyasztani.

Erősíti az immunrendszert

A gyömbérgyökér olyan anyagokat tartalmaz, amelyeknek vírusölő hatása van, így a gyömbértea kortyolgatása a lehető legjobb ötlet, ha náthásak vagyunk. Emellett a fájdalmat és a lázat is hatékonyan csillapítja.

Gyömbér: így fogyasszuk minden nap A gyömbér csodás hatásairól már rengeteget hallhattunk, arról azonban kevés információnk van, hogyan is építhetjük be étrendünkbe. Összegyűjtöttünk néhány tippet , hogyan fogyaszthatjuk minden nap.

Csökkenti az arthritiszes fájdalmakat

Több kutatás is igazolta, hogy a gyömbérfogyasztás az ízületi gyulladások és fájdalom enyhítésében is hatékony a benne található gingerolnak köszönhetően.

Izomlázra is jó

Edzés előtt is érdemes gyömbért fogyasztani, mivel egy kutatás megállapította, hogy így sokkal kevésbé lesz erős az izomlázunk, miután befejeztük a mozgást. Napi két gramm (egy evőkanál friss, reszelt vagy 3/4 evőkanál őrölt) gyömbér fogyasztása 25 százalékkal csökkentheti az izomlázat. Futóknak is hasznos, mivel megakadályozza, hogy a megerőltetéstől gyulladások lépjenek fel az izmaikban.

Ha tehetjük, rendszeresen fogyasszunk gyömbért!
Ha tehetjük, rendszeresen fogyasszunk gyömbért!

Segít leküzdeni a puffadást

A gyömbér nemcsak hányinger ellen hatásos, hanem az emésztést is segíti, gátolva, illetve csökkentve a felfúvódást. Serkenti az emésztőnedvek termelődését, és segít abban is, hogy a szervezet gyorsabban bontsa le a fehérjéket.

Enyhíti a menstruációs fájdalmakat

Egy amerikai kutatás szerint a gyömbér ugyanolyan hatásos menstruációs fájdalmak ellen, mint az ibuprofentartalmú gyógyszerek. Ha valaki inkább a természetes megoldások híve, mindenképpen érdemes ebben az esetben is kipróbálnia.

Csökkenti a migrénes fejfájást

Akárcsak menstruációs görcsök esetében, úgy fejfájásnál is jól jöhet a gyömbér, mert kutatási eredmények szerint hatásossága ebben az esetben is vetekszik a kifejezetten erre a célra használatos gyógyszerekével.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!