+15° - +30°
Kettős front

Hogyan fagyhat meg a bőr?

Fagyáskor a test a hideg ellen nem kellően védett egyes részei jól körülhatárolt területen túlhűlnek, és a szövetek kisebb-nagyobb mértékben károsodnak. A fagyásos sérülés szinte mindig elkerülhető lenne, ha komolyan vennénk a veszélyt.

Figyeljünk egymásra városban, a városon kívül egyaránt, ha nulla fok alá kúszik a hőmérő higanyszála! Míg a városban elsősorban hajléktalan honfitársainkat veszélyezteti a megfagyás, addig a természetben a téli kirándulások, sportok óvatlan, netán felelőtlen kedvelői a szenvedő alanyok. A fagyásos sérülés szinte mindig elkerülhető lenne, ha komolyan vennénk a veszélyt! Fagyáskor a test a hideg ellen nem kellően védett egyes részei jól körülhatárolt területen túlhűlnek, és a szövetek kisebb-nagyobb mértékben károsodnak. Különösen a kiálló testrészek, az ujjak, lábujjak, orrok és fülek veszélyeztetettek.

Megelőzés

Téli túrák alkalmával, síeléskor, nagy hidegben a megfelelő öltözettel megelőzhetjük az izzadást, ami fokozza a fagyás kockázatát, mivel az izzadt bőrfelszín hőleadása sokkal nagyobb a szárazénál. Ne hordjunk szűk lábbelit, ruházatot, kesztyűt! Részben, mert elszorítja az ereket, akadályozva ezzel a vérellátást, másrészt pedig, mert nem hagy helyet annak a szigetelő levegőrétegnek, ami amúgy a bőr és a ruházat között elhelyezkedve "melegít".
Hogyan fagyhat meg a bőr?
Hogyan fagyhat meg a bőr? Fotó: iStock
Nagy hidegben a fémek kiváló hővezető-képessége miatt nem javasolt fém ékszerek, egyéb fémtárgyak hordása a testen. Extrém körülmények között a ruházaton is kerülni kell a fém alkatrészeket, cipzárakat.
Nulla fok alatt, nagy hidegben ne fogjunk meg puszta kézzel fémtárgyakat! "Jé, odaragad a kezem!" - próbálgatják lelkendezve a kisebb gyerekek, de a felnőtt keze is pillanatok alatt megfagyhat. Különösen a gyerekekre kell odafigyelni, mert ők még a legfarkasordítóbb hidegben is előszeretettel dugják ki a kis nyelvüket, hogy valami fémtárgyat "megkóstoljanak". Ráadásul a nyelv még nedves is, így még gyorsabban odafagy.

A kimerülés, fáradtság, alultápláltság, kábítószer és alkoholfogyasztás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a test könnyebben lehűljön.

A fagyás

Fagyás előtt a végtag nagyon fázik, azután fájdalmak jelentkeznek, végül érzéketlen lesz, a bőr elsápad, megdagad, felhólyagosodik. Téli, havas túrák alkalmával komolyan kell venni, ha a láb erősen fázik, már-már fáj. Utána ugyanis afájdalomcsillapodása félrevezető lehet. Nem feltétlenül a felmelegedést jelenti, hanem azt, hogy a láb már érzéketlen. Ilyenkor meg kell állni, esetleg félbeszakítani a túrát, és meleg helyre húzódni, mielőtt komoly fagyás következne be. Tévedés volna azt hinni, hogy csak nagy hidegben, és csak akkor következhet be a fagyás, ha a bőrfelület védtelen. Már + 6 °C-os külső hőmérsékleten is bekövetkezhet gyenge vérellátottságú testrészeken, különösen gyerekeknél, időseknél vagy érszűkületes betegeknél. A fagyásveszélyt a külső körülmények, a levegő hőmérséklete és páratartalma, illetve az ember általános erőnléte és egészségi állapota együttesen befolyásolják.
Hideg hatására a sejtek között jégkristályok képződhetnek, amelyek növekedve megsértik, kiszúrják a sejtfalakat. A sérülések a hajszálerekben véralvadáshoz és trombusképződéshez vezetnek, így a szomszédos területek vérellátása is sérül. A kisebb fagyások felengedés után égési sebekhez hasonlóan viselkednek. A bőr felszíne elhal.

A fagyásnak négy fokozatát különböztetjük meg

Elsőfokú fagyás: A bőr felszínét érinti, elfehéredéssel, zsibbadással jár együtt. Az ujjak végén, a füleken, az orron, az állon, az orcákon lép fel gyakran. A felmelegedést követően égő fájdalom, és élénk piros gyulladásos, viszonylag kis kiterjedésű folt vagy foltok láthatók a bőrön.

Másodfokú fagyás: A bőrnél mélyebb szövetrétegeket nem érint. Az érgörcs miatt kékes színű lehet a terület. Később hólyagok alakulnak ki.

Harmadfokú fagyás: A fagyott területen a bőr viaszos színű, vérzéses hólyagok képződnek rajta.

Negyedfokú fagyás: Mély szövetelhalást jelent, a terület kemény, felmelegítés után márványozott, kék, majd bíborszínű lesz és igen érzékennyé válik.

Mit kell tenni a fagyásos sérülésekkel és a sérültekkel?

Ezért lehet a hidegben megfázni - a részletek itt!

Először is meg kell akadályozni a további lehűlést. Lehetőleg vigyük a sérültet meleg helyre, ha ez nem lehetséges, az érintett területet be kell takarni. A vizes ruhadarabokat távolítsuk el, cseréljük őket szárazra. A fagyott felszínt lassan, fokozatosan kell fölmelegíteni, de csak akkor, ha nem áll fönn az újrafagyás veszélye. A fájdalmas és érzéketlen hideg területet egyáltalán nem szabad dörzsölni, különösen hideg hóval nem, nehogy még nagyobb sérülést, a piszkos hóval esetleg tetanuszos fertőzést okozzunk.
Felszíni vagy nem túl nagy kiterjedésű fagyásoknál a szűk ruházatot és cipőt meg kell lazítani, a lehűlt testrészeket testmeleggel, vagy langyos, fokozatosan testhőmérsékletűre melegített vízfürdővel kell felmelegíteni. Az érintettet meg kell kérni, hogy végtagjait mozgassa. Adjunk meleg italt a fagyásos embernek, de semmiképp ne kínáljuk alkohollal! Elsőfokú fagyásnál elegendő egy steril kötés felhelyezése. Magasabb fokú fagyás esetén a felengedés és felmelegedés erős fájdalommal is járhat, ezért súlyosabb esetben mindenképpen orvosi segítségre van szükség, aki indokolt esetben intézkedik, hogy a sérültet kórházba szállítsák, és megfelelő fájdalomcsillapítót adjanak neki. A vérkeringést élénkítő, pl. heparinos krémek is segíthetnek. A pulzust és a légzést kell figyelni. Az eszméletlen fagyott embert az oldalára kell fektetni, légzés leállásakor pedig lélegeztetni kell

Gyógyulás

Szerencsére még a súlyos hegyi baleseteknél is az esetek 72 százalékában csupán felszíni, kis kiterjedésű fagyásról van szó, ami gyakorlatilag nyom nélkül gyógyul.

Másodfokú fagyás esetén a gyógyulás két hónapig is eltarthat, és az orvos utasítása alapján a meleg fürdőket is több napon át ismételni kell. Gyógyszeres kezelést is alkalmazhatnak. Súlyosabb esetekben sajnos visszamaradó károsodásokkal kell számolni. A többség arra panaszkodik, hogy az egykor érintett terület a hidegre különösen érzékeny marad, viszket, kivörösödik, de az ízületek is károsodhatnak. Amputációra ritkán van szükség. Csak a fagyás bekövetkezte utáni 35-40. nap táján lehet pontosan megkülönböztetni a fagyott és ép terület pontos határát és a műtétről dönteni.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+23, +30 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag