Normális, ha nem szexelünk egy kapcsolatban?

Mindenhonnan az ömlik, hogy a házasság vagy a hosszú távú párkapcsolatban a másik fél egyszerre a legjobb barátunk, pénzügyi partnerünk és a legjobb szerető a világon - de ez csak egy álomkép. Két ember nagyon sokféleképpen tud egymás segítségére lenni és ha ez a szexben máshogy alakul, az sem feltétlenül gond. Ennek okait részletezzük.

Ha már együtt vagyunk egy ideje

A friss házasok minden lehetőséget megragadnak arra, hogy szexelhessenek, de ez nem tart örökké. A párok egyharmada két év házasság vagy együttlét után sokkal kevesebb időt tölt együtt az ágyban: legfeljebb csak havonta egyszer szexelnek. Még hasznos is lehet, ha kicsit alábbhagy a vágy , ezekben az időszakokban ugyanis könnyebb a párok tagjainak megrajzolniuk határaikat, ami a kapcsolat korai szakában többnyire nem sikerül.

Ha sokkal több feladatunk lesz

Nem a munkáról van szó, hanem például egy olyan helyzetről, amikor az egyik fél beteg lesz és a másik viseli gondját. Ez számos megoldandó problémával és érzelmi megterheléssel jár, ilyenkor pedig az embernek se ereje, se kedve a szexhez. Ezt meg kell beszélni, a párkapcsolati problémák ugyanis nem akkor kezdődnek, amikor a szexnek vége van, hanem akkor, amikor nem tudunk egymással normálisan megbeszélni dolgokat.

10 szexgyilkos dolog, amit sosem tehetünk meg Létezik-e jó szex egy kapcsolatban? Igen, de ehhez néhány szexgyilkos tényezőt ki kell küszöbölnünk. Mutatjuk, mik ezek .

Ha valamelyikünk megbetegszik

Sokkal kevésbé lesz a fontos a szex, ha a pár egyik tagja megbetegszik. Ilyenkor a fizikai, érzelmi és mentális megterhelés miatt a szex sokadrangú dologgá válik az életben és megváltozik az intimitás szintje. Fontos, hogy fizikailag közel legyünk egymáshoz, a csókok, az ölelések, az érintések mind segítenek abban, hogy a másik érezze, szükség van rá - mindez pedig nemcsak érzelmi, hanem mentális egészségünknek is hasznos.

A párkapcsolati problémák nem akkor kezdődnek, amikor a szexnek vége van
A párkapcsolati problémák nem akkor kezdődnek, amikor a szexnek vége van (fotó: iStock)

Ha túl távol dolgozunk otthonunktól

Ha túl sokat kell utaznunk vagy sokáig bent maradni az irodában, és mindenki alszik már, mire hazaérünk, nos, a szexre olyankor elég kevés az esély. Ez csak akkor problémás, ha más, meglévő problémát is erősít. Ha szeretünk a párunk társaságában és közelében lenni, ha tudunk miről beszélni, ha meg tudjuk oldani a problémáinkat és ha még mindig úgy érezzük, hogy szükségünk van a kapcsolatra, az egyértelműen jelzi, hogy minden rendben van.

Ha az egyik fél valamilyen szexuális problémával küzd

Az is előfordulhat, hogy a szex akkor sem működik, ha mindketten azért küzdünk, hogy működjön. Ha az egyik félnek valamilyen szexuális problémája van, az képes pánikba kergetni. Ilyenkor sokat segíthet, ha a szexet időlegesen mellőzzük, de az intim pillanatokat megerősítjük, ez ugyanis sokszor képes érzelmi stabilitást és gyógyulást hozni a feleknek.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.