A szerelem sokszázéves tankönyvei

Voltak korok, amikor szemérmesen hallgattak a szexualitásról, olyan bűnnek tekintették, amelyet legfeljebb az utódnemzési funkció tesz megbocsáthatóvá. Más kultúrákban azonban nagy fontosságot tulajdonítottak neki, szinte tudományként tartották számon.

Káma-Szútra

Körülbelül ezernyolcszáz évvel ezelőtt Indiában született meg az a könyv, melyet hagyományosan az erotika, a szexuális örömszerzés egyik alapművének tekintenek: a Káma-Szútra.

Szerzője Vátszjájana, aki munkájában folyamatosan korábbi szerzők írásaira hivatkozik, tehát a "szútra" - amely egy műfajt, egy-egy tudományág tömör, rendszerbe foglalt összefoglalóját jelentette a korabeli tudományosságban - a maga koránál még régebbre vezet vissza. Eredeti nyelve szanszkrit, a mai szövegváltozatok XIX. századi hindu tudósok angol fordításain alapulnak. Magyarországra Baktay Ervin fordításában jutott el.

Az "isteni tudást" tartalmazó iratokat, előírásokat, a szútrákat a vallás szent könyveihez, a Védákhoz kapcsolták. A különleges ismeretek eredetét mitológiai hagyomány magyarázza: egy szolgáló, Nandin leste ki Siva isten és felesége, Párváti nászát, és az ezer évig tartó szerelmeskedés szolgáltatta azokat a fantáziadús formákat, amellyel az ókori felfogás szerint az egyesülés gyönyöreit a lehető legváltozatosabbá lehet tenni.

A mű központjában a nők vannak: társadalmi helyzetüket, hivatásukat, jogaikat (pontosabban jogfosztottságukat is megismerhetjük belőle, és mivel a könyv elsősorban természetesen a férfiaknak szól, arról is tanácsot ad, hogyan, és milyen szempontok alapján válasszanak maguknak asszonyt, hogyan viselkedik, milyen a jó feleség (saját és a másé...), a jó kéjhölgy. A 150 fejezet hét részben csoportosul. Az általános kérdésekben a fő emberi értékeknek tartott Erény (Dharma), a Vagyon (Artha) és a Szerelem (Káma) megszerzéséről, a 64 művészetről, a mindennapi életvitelről szól és mellette az "alkalmas" és "alkalmatlan" nők bemutatására is sort kerít. A szerelmi kapcsolat megteremtéséhez, viselkedéskultúrához is olvashatunk itt (korabeli) adalékokat.

Az örömszerzés tudománya

A legtöbbet idézett részben a szerelmi gyönyörről, annak formáiról, az egyesülés módozatairól, a nemi szervek méretéről, illetve azok harmonikus egymáshoz illéséről, a gyönyörszerzés technikájáról szól. A szeretkezési testhelyzetek tanításában a modern nyugati emberek számára meglehetősen akrobatikus módozatok is találhatók. Például valószínűleg egy az egyben nehezen ültethető át a mai szeretkezési technikák gyakorlatába az a feszítő testhelyzet, ahol a nő és a férfi gyakorlatilag hídba hátrahajolva végzi az aktust...

Noha a mű alapvetően férfiaknak készült (a nők nem is juthattak a korabeli tudományosság közelébe sem), mégis a nők boldogsága, minél tökéletesebb gyönyörhöz juttatása volt az elsődleges célja.

Ez azonban csak látszólagos ellentmondás. A keleti nők az ókorban szinte teljesen jogfosztottak voltak, gyakorlatilag testestül lelkestül a férjük tulajdonát képezték. A nemi aktusban azonban a gyönyört, a kölcsönösen egymásnak szerzett élvezetet tartották a legfontosabbnak, így a könyv több oldalon is taglalja, miként izgassák fel a férfiak partnernőjüket. Leírja a csók, a különféle simogatások, harapások, karmolások legkülönbözőbb módozatait, a szeretkezés formáit, a közösüléshez javasolt testhelyzeteket. Érdekes, ahogy a nemi egyesülés különböző fajtáit aszerint tárgyalja, hogy a pár férfi- illetve nőtagjának milyen méretű a nemi szerve. A nők eszerint lehetnek őztehén, kanca, elefánt, a férfiak pedig nyúl, bika vagy csődör típusúak. A lehetséges kapcsolódások száma kilenc, de a legnagyobb gyönyörhöz az egymáshoz legjobban illő partnerek segíthetik egymást.

A szerelem színpada

A Káma-szútra iskolát teremtett: évszázadokkal később is születtek olyan indiai művek, amelyek felépítésében, tartalmában a Káma-szútrára épülnek, arra hivatkoznak, utalnak is. Ilyen az Anangaranga (A szerelem színpada) című "szerelmi tankönyv", amely még színesebben, a mindennapi életből vett példákkal illusztrálva írja le a kapcsolatteremtés, a szerelmi egyesülés módozatait. A szerelmeskedés technikájával is bővebben foglalkozik, 64-féle közösülési testhelyzetet mutat be. A Káma-szútra utolsó fejezetében tárgyalt "bizalmi kérdések" itt is megtalálhatók, annál még részletesebben foglalkozik a vágyat növelő és a férfi hímtag megnövelésére, kiegészítésére szolgáló praktikákkal.

Illatos kert

Mint az Európán kívüli világ más kulturális emlékei, az erotika irodalma is angol-francia közvetítéssel került Európába. Egy Algériában állomásozó francia tiszt a XIX. század közepén fedezte fel a háromszáz évvel korábbi, XVI. századból származó szerelmi "kézikönyv", a Nefzawi sejknek tulajdonított Illatos kert kéziratát. Anatómiai ismereteire és nem elhanyagolható szexuális tapasztalataira támaszkodva írja le azokat a helyzeteket, amelyek különösen nagy gyönyört szereznek az egyesülő párnak.

Figyelemreméltó érdekesség, hogy ezekről a gyönyörökről szólva többes számot használ, vagyis a férfiközpontú arab világban is fontosnak tartotta a nő örömét, akkor tartotta teljes értékűnek a szerelmi együttlétet, ha az a nőt is a legmagasabb rendű gyönyörökhöz segíti. Nemcsak magával a szerelmi játékkal foglalkozik, hanem tanácsokat ad azokra az esetekre is, amikor valami megzavarja az együttlétet: ír az afrodiziákumokról, vagyis a vágyat felcsigázó fűszerekről, ételekről, italokról, az együttlét érzékiségét fokozó illatokról, kencékről, stb. Szóba kerül a meddőség, a merevedési zavar is, illetve, hogyan lehet segíteni, ha a férfi elégedetlen hímtagjának méretével.

Végül egy jellemző mondat: "Hála légyen Allahnak, aki a férfiúi örömök forrását a nő hasadékába helyezte és úgy rendelte, hogy a férfi dárdája nyújtsa a legnagyobb gyönyört a nőnek."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.