„A feleségem jobban élvezi az önkielégítést, mint az együttléteket. Mit tegyek?”

Ha egy nő és egy férfi együtt öregszik meg, fel kell készülniük arra, hogy a kor előrehaladtával gyökeresen megváltozhat a szexuális életük. De hogyan lehet feldolgozni, hogy már nem vagyunk képesek örömet okozni partnerünknek?

„Csaknem 30 éve házasodtunk össze a feleségemmel, jelenleg mindketten az 50-es éveink közepén járunk. Már körülbelül négy éve nem tudom eljuttatni őt a csúcsra szex közben” – kezdte történetét egy névtelen levélíró, aki a The Guardian szakértőitől kért tanácsot a kényes témában.

Örömök egyedül

A férfi beszámolója szerint a nő végül azt mondta, „ideje a saját kezébe venni a dolgokat”, vásárolt hát magának egy vibrátort, és rendszeresen kielégíti vele magát, amikor a férje nincs otthon. „Azt mondja, már csak így tud eljutni a csúcsra. Javasoltam neki, hogy csináljuk ezt is együtt, de ő nem hajlandó beleegyezni” – fogalmazott a levélíró.

A házaspár ugyan még mindig rendszeresen közösül, az már csak a férfi részéről végződik orgazmussal – ettől pedig kevésnek és önzőnek érzi magát a férj. „Nagyon elszomorít a gondolat, hogy talán soha többé nem láthatom, ahogy a feleségem elélvez. Mit tegyek?” – tette fel végül a kérdést.

szomorú idősebb pár ül az ágyon
Hogyan lehet feldolgozni, hogy már nem vagyunk képesek örömet okozni partnerünknek? Fotó: Getty Images

„Ez egy komoly veszteség”

A levélírónak egy szexuális rendellenességek kezelésére specializálódott pszichoterapeuta, Pamela Stephenson Connolly válaszolt. Mint írta, a szexuális életben tapasztalható nagy változásokat gyakran komoly veszteségként élik meg az emberek, és ez teljesen érthető. Mindenesetre azt javasolta a férfinak, hogy ne vegye személyes támadásnak a felesége döntését, a hasonló történések ugyanis nem feltétlenül a szexpartnert minősítik.

„Sok oka lehet annak, ha egy nő visszahúzódik, ahogyan a feleséged is tette. Általában viszont mindössze annyi áll a háttérben, hogy a nő szeretné végre megengedni magának, hogy csak magára figyeljen, és figyelemelterelés nélkül átélhesse az orgazmust” – véli a szakértő. Hozzátette, a feleség idővel talán ismét közelebb engedi magához a férjét, addig viszont egyszerűen csak fogadja el a nő döntését, és próbálja meg így is kiélvezni az együttléteket, bűntudat nélkül.

„Nem tudok a csúcsra jutni szex közben. Mit rontok el?” Az orgazmusra való képtelenségről a legtöbb embernek rögtön a nők jutnak eszébe, pedig a férfiak sem tudnak bármikor, bármilyen helyzetben eljutni a csúcsig. Előfordulhat például az is, hogy valaki csak az önkielégítést tudja igazán élvezni – ilyenkor a maszturbációs szokások felülvizsgálatára van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.