Rekordot döntött Dombóvár

A Richter Egészségváros legmagasabb adományát vehette át a Dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgatója.

Szombaton a Szent István térre költözött a Richter Egészségváros programsorozat, ahol ingyenes szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon vehettek részt a lakosok. A részvételért, valamint minden egyes aktivitásért 300-300 forintot érő matricát gyűjthettek a látogatók, mellyel a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2.000.000 forintos alapadományt növelhették. Dombóvár megmutatta, hogy milyen eredményt lehet elérni kellő összetartással: a nap lezárásaként a Richter Egészségváros eddigi legmagasabb összegű adományát vehette át Dr. Kerekes László, a Dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgatója. A támogatás nagy segítséget jelent a kórháznak, ugyanis így lehetővé vált a „baba-barát kórház” szülőszobájának infrastrukturális felújítása és az ott szükséges orvostechnológiai eszközök beszerzése.

Hétvégén Dombóváron került megrendezésre az ötödik éve az országot járó családi és egészségügyi programsorozat, melynek ezúttal a Szent István tér biztosította a 33. helyszínt. A lakosoknak teljes körű, ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon nyílt lehetőségük részt venni, akik pedig egy kis szombati kikapcsolódásra vágytak a színes színpadi programok mellett változatos előadásokat hallgathattak meg többek között az érelmeszesedésről, álmatlanságról, helyes táplálkozásról, megnézhették az elsősegély bemutatót, beállhattak gyógytornázni, kipróbálhatták a fitnesz eszközöket és vagy akár együtt tornázhattak Katus Attilával.

A program különlegessége, hogy a Richter Gedeon gyógyszercég 2.000.000 forint alapadományt ajánlott fel a szülőszoba infrastrukturális felújítására és az ott szükséges orvostechnológiai eszközök beszerzésére a kórháznak, melyet a látogatók egy pontgyűjtő játék keretében további összegekkel növelhettek. Nem kellett mást tenniük, mint részt venniük az ingyenes szűrővizsgálatokon, egészségügyi tanácsadásokon, előadásokon, tornákon és a különböző családi programokon, amelyekért aktivitásonként 300-300 Ft-ot érő pontot kaptak. Az összefogásnak az eredménye is meglett, a Richter Egészségváros eddigi történetének legmagasabb összegű adományát vehette át Dr. Kerekes László, a Dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgatója.

„Megmutattuk ma az országnak, hogy Dombóváron képesek vagyunk összefogni a kórházért, saját magunkért és az egészségünkért . Fontos, hogy ez üzenetként eljusson mindenkihez, igenis ez a nép, ez a város képes ügyelni saját egészségére, összefogni és a jövőt illetően az egészségével törődni . Ez záloga lehet ennek a városnak és ezáltal az egész ország fejlődésének is”- köszönte meg a lakosoknak a segítséget a főigazgató, aki egész nap aktívan jelen volt az eseményen, részt a vett a szűréseken és még kerékpárra is pattant a fitnesz sátorban.

Az adomány átnyújtásának pillanata

A főigazgató úr után Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere köszönte meg a lakosoknak a hihetetlen mértékű összefogást, amely az egész napot jellemezte. Bevallotta, hogy a kórház és a városvezetés azzal a céllal készült a rendezvényre, hogy rekordot dönt lakosai segítségével. A Richter Gedeon gyógyszercég országos és helyi kampányán túl a város is nagy erőkkel hirdette a programot a lakosság körében, többek között hangosbemondóval járták a várost, így kérve a lakosok segítségét.

"A Richter Egészségváros legfontosabb célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az egészségmegőrzés, a megelőzés fontosságára, és elindítsa az embereket az ehhez vezető úton. A szűrések és a tanácsadások mellett ismert személyektől- köztük Rudolf Pétertől és Keleti Andreától kaphattak hasznos és a hétköznapokba könnyen beilleszthető életmódtanácsokat az Egészségvárosba látogatók. A lakosok azzal, hogy részt vettek egy szűrésen vagy meghallgattak egy előadást már óriási lépést tettek az egészségükért. Rengetegen éltek a lehetőséggel, közel 2200 szűrést végeztünk el a nap során és az előadásokon, tanácsadásokon is igen aktív volt a részvétel. Az Egészségvárosnak köszönhetően több mint 500 esetben hívtuk fel a lakosság figyelmét további szakorvosi ellátás szükségességére”- tette hozzá Beke Zsuzsa, a PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője.

A legtöbben a koleszterinszintjüket ellenőriztették , ahol a betegek 40%-nál mértek a normálnál magasabb értéket. A vérnyomásukra is sokan voltak kíváncsiak és a vizsgáltak közel felénél találtak magas értéket. A kardiológiai szűrések különös jelentőséggel bírnak hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A csontritkulás sátorba is sokan látogattak el és a vizsgálaton résztvevők több mint 57%-a még sosem vett részt ilyen jellegű szűrésen.

A férfiak is felismerték a prosztataszűrés jelentőségét és közel 200-an vettek részt szűrővizsgálatukon. A rendezvényen több mint 500 esetben mértek a normálnál magasabb értéket a különböző szűrősátrakban, a betegek azonnali tanácsadás keretében helyi szakemberektől közvetlenül tájékozódhattak a szükséges további lépésekről, teendőkről.

A programok közül legtöbben Rudolf Péter kötetlen előadására voltak kíváncsiak, aki az egészségtudatos életmód mellett az éppen zajló forgatás kulisszatitkaiba engedett betekintést. A Richter a Nőkért sátorban találkozhattak többek között Keleti Andrea táncművésszel a látogatók, valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözővel is, akitől a nők önbecsülését és munkájuk társadalmi elismertségének növelését célzó Richter Aranyanyu Díj kezdeményezésről hallhattak a jelenlévők.

Dombóvár óriási összefogása újabb kihívást és egyben példát jelenthet a tavasszal ismét útjára induló Egészségváros programban résztvevő városoknak és kórházaknak. A programsorozatról bővebb információt majd a www.egeszsegvaros.hu oldalon kaphatnak az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!