Túl szexi reklámokat csinálnak a cégek? - videoválogatás

A szex az egyik legjobban jövedelmező hirdetési eszköz, az erőszak és a humor mellett ezzel lehet a legtöbb néző figyelmét felkelteni. Ezért aztán a hirdetők igyekeznek reklámfilmjeiket minél erotikusabbra hangolni, számos esetben akár a betiltást is kockáztatva. A GoDaddy nevű amerikai internetes cég már konkrétan erre a lehetőségre építette reklámkampányát, miután egyik spotjukat túlságosan szexinek ítélte néhány tévécsatorna. A cég azóta gyakorlatilag kizárólag erre a témára építi filmjeinek sztoriját, némelyik egész vicces is, bár inkább egyfajta bumfordi báj jellemző rájuk, nem a kifinomultság. A betiltás mindenesetre valószínűleg hosszú távon nem tett rosszat a cég ismertségének, talán még növelte is azt. Az ugyan nem világos, mi köze van egy nagymellű nőnek az internetes címek regisztrációjához, de ez valószínűleg nem is lényeges része a kampány üzenetének. A Virgin Mobile telekommunikációs cégnek viszont sikerült 40 másodpercben egy vicces történetet elmesélnie, aminek a nemiséghez tulajdonképpen nem sok köze van, még ha a hirdetést szexiként is jellemzik több helyen. Ebben nem kis része volt Christina Aguilera tehetségének is, aki ugyan egy hangot nem énekel a reklámban, viszont egyszerre ártatlanul bájos és vonzóan dögös. Az amerikai médiaipar legdrágább hirdetési idejét adó, február eleji Super Bowl döntő reklámai közül többet is sértőnek éreztek különböző érdekcsoportok, a Snickers filmjének sztoriját például a homoszexuálisok néhány szervezete és az emberjogi harcosok egy része kritizálta. A filmet valószínűleg humorosnak szánta a Snickers csokit gyártó Mars vállalat, esetleg néhányan még erotikusnak is találhatják, szerintünk inkább ostoba és taszító, a sportrajongók milliói ennél sokkal jobbat érdemelnek a tévé előtt. A szintén Super Bowlra időzített General Motors Chevrolet hirdetésére viszont még senki nem panaszkodott, holott tulajdonképpen ez is a szexről szól és tele van félpucér, alsónadrágos férfiakkal. Aránylag vicces, ahogy kifigurázza a fürdőruhában autót mosó lányokat felvonultató videoklipeket és reklámokat, de a hatás kifejtéséhez 30 másodpercnél többre lenne szükség, talán majd megjelenik egy hosszabb változat is. Ha valakinek szintén feltűnne a lovasrendőr, eláruljuk, hogy többször visszatekertük és nem, tényleg nem meztelenül ül a lovon. Az elmúlt évek szexi reklámai közül több is Kate Moss nevéhez kötődik, az ő szereplésével készült a botrányos Agent Provocateur hirdetés Mike Figgis rendezésében, jó sok látszik a testéből a Bulgari filmjeiben és még a Rimmel spotjai is inkább szólnak az erotikáról, mint a szépségről. De a legjellemzőbb talán mégis a Nikon hozzáállása: Kate Moss dögös, ha meztelenül fotózzuk egy kamerával, abból többet adunk el, igen egyszerű gondolat, de valószínűleg működött. Olyannyira, hogy a Nikon Coolpix S6 fényképezőgép reklámfilmjéből külön rendezői változat is készült, a témával betelni nem tudó nézők és internetezők számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!