Miért viselkedünk hiányos tudással úgy, mintha szakértők lennénk?

Tudtad, hogy a magabiztosságunk nem egyenesen arányos a tudásunk mértékével? Ez azt jelenti, hogy hiányos tudás esetén hajlamosak vagyunk túlbecsülni tájékozottságunkat, és késztetést érezhetünk arra, hogy szakértelmünkről másokat is meggyőzzünk. Ez az úgynevezett Dunning-Krueger hatás, vagy más néven kompetenciaillúzió.

Kis tudás, nagy mellény” – a Mélylevegő Projekt posztja szerint röviden így lehetne jellemezni az úgynevezett Dunning-Krueger hatást vagy kompetenciaillúziót, amelynek lényege, hogy az érintettek a nem feltétlenül jól megalapozott tudásuk ellenére túlzott magabiztossággal állítanak tényszerűen dolgokat, illetve érvelnek valami mellett vagy ellen. A koronavírus-járvány csúcsának idején ez hatványozottan érezhető volt: a közösségi oldalakat böngészve olyan érzése lehetett az embernek, hogy szinte mindenki önjelölt virológussá és vakcinaszakértővé lépett elő. Az alábbiakban ezt a jelenséget vizsgáljuk meg közelebbről.

A japánokra kevésbé jellemző, az amerikaikra annál inkább

„A Dunning-Krueger hatás lényege, hogy az emberek magabiztossága egy adott területet illetően nem egyenesen arányos a kapcsolódó tudásuk mértékével, vagyis a kevésbé hozzáértő személyek hajlamosak túlbecsülni szakértelmük nagyságát” – olvasható a Szabó Vanda által kidolgozott posztban. Érdekes azonban, hogy önmaguk túlértékelése a kínaiakra, a koreaiakra és a japánokra kevésbé jellemző, míg az észak-amerikaiakra annál inkább.

magabiztos nő
Magabiztosságunk nem egyenesen arányos a tudásunk mértékével. Fotó: Getty Images

A tudás és a magabiztosság kapcsolata

A tudás és a magabiztosság mértéke között ugyan van összefüggés, de nem egészen úgy, ahogyan sokan gondolják. Ha valaki egyáltalán nem tud semmit egy témáról, azzal általában tisztában van, így ha szóba kerül az adott témakör, akkor az illető magabiztossága általában alacsony szinten mozog. A Dunning-Krueger hatás akkor üti fel a fejét, amikor egy személy hozzájut néhány információmorzsához egy olyan szakterülethez kapcsolódóan, amelynek korábban talán a létezéséről sem tudott.

A minimális tudással rendelkező személy azért képes elhinni magáról, hogy máris szakértője az adott témának, mert nem látja a teljes képet. Az adott témában nem eléggé tájékozott személyre jellemző továbbá, hogy nem ismeri fel saját tájékozatlanságát, illetve annak mértékét, valamint nem képes reálisan felmérni mások tudásszintjét. Be tudja azonban látni, hogy hiányos volt, amint szélesebb körű tudásra tesz szert.

Vagyis ahhoz, hogy a Dunning-Krueger hatást átélő személy rájöjjön, hogy mennyi mindent kell még tanulnia az adott területen, jobban bele kell merülnie a témába. Mivel felismeri hiányosságait, a tudása és a tapasztalata gyarapodásával fokozatosan visszaesik a magabiztossága. Végül csak akkor éri el ugyanazt a magabiztossági szintet, amelyet a minimális tudás birtokában érzett, amikor már valóban a terület szakértőjévé válik.

a tudás és a magabiztosság kapcsolata

Mit tegyél, hogy ne legyen túl nagy a mellényed?

A Mélylevegő Projekt bejegyzése rámutatott arra is, hogy a Dunning-Kruger hatás nem kóros, hanem egy teljesen természetes jelenség, amely mindenkit érint, és az egészséges lelki működés egyik jele. Éppen ezért felesleges másokat kritizálnod miatta, de neked sem kell szégyenedben elsüllyedned, ha a kompetenciaillúzió „áldozatává” válnál.

Mit tehetsz azért, hogy mégse legyen ok nélkül túl nagy a mellényed? A szakértők szerint például az alábbiakat:

  • Tudatosítsd magadban, hogy az életben a legtöbb dolog jellemzően bonyolultabb, mint amilyennek első ránézésre gondolnád!
  • Légy szerény, amikor tanulni kezdesz valami újat, és igyekezz minél mélyebbe ásni az adott témában!
  • Vesd össze a tudásodat a terület valódi szakértőiével!
  • Kérd ki mások véleményét a tudásszintedről! Egy külső szemlélő ugyanis könnyen rávilágíthat a tudásod korlátozottságára.
  • Amikor belevágsz valami új megtanulásába, emlékeztesd magadat arra, hogy hosszú utat kell megtenned a valódi tudás és tapasztalat megszerzéséért!

Mindezek mellett fontos megjegyezni, hogy akármennyire is művelt vagy, az életedben attól még lehetnek olyan területek és tevékenységek, találkozhatsz olyan területekkel és jelenségekkel, amelyekben teljesen kezdőnek számítasz, a tudásod pedig (még) hiányos – és ez teljesen rendben is van így.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.