Ronaldo duplázott a Milanban, az Inter sebezhetetlen

Az olasz bajnokság huszonnegyedik fordulójában a Bajnokok Ligájában szereplő mindhárom csapat szombaton lépett pályára, a két milánói csapat nyert, a Roma viszont kikapott Empoliban, így már tizennégy pont a hátránya a zsinórban tizenhatodszor is győztes Internazionaléval szemben.

Gyors gólok hozták a sikert

Az Adrianót és Materazzit nélkülöző Inter október végén nem nyert utoljára, azóta rendre három ponttal fejezte be a meccsét. A Cagliari ellen ezért nagyon nem is kellett küzdenie, mert Burdisso már a tizenegyedik percben megszerezte a vezetést, a vendégek pedig komoly veszélyt nem jelentettek a kapura. A találatot Ibrahimovics készítette elő, tökéletes labdájával lépett ki a gólszerző.

Az Empoli még korábban, már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Roma ellen, és utána ugyan Tottiék nagy és veszélyes rohamokat vezettek, nem sikerült az egyenlítés, így a hazai csapat őrzi negyedik helyét a táblázaton.

Ambrosini a 94. percben döntött

Sokkal gólgazdagabb meccset láthattak a szurkolók Sienában, ahol a Milan három brazillal állt fel, és vette célba a hazaiak kapuját. Ronaldo gyorsan vezetéshez is juttatta csapatát, de három perc alatt egyenlített Vergassola. Oliveira és Ronaldo révén újra előnybe került a Milan, de a hazai válasz rendre gyorsan megérkezett, mindkétszer a Middlesbrough-tól elcsábított Maccarone célzott pontosan.

A ráadásban a tíz emberrel küzdő Ambrosini megszerezte a piros-feketék negyedik gólját is, és erre már nem volt ideje válaszolni a harcosan játszó Sienának. A Milan így az ötödik helyre lépett előre, vagyis nemzetközi kupaszereplést jelentő helyen áll, jóllehet a bajnokságot nyolc pont levonással kezdte.

Jegyzőkönyv:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!