Ő a legöregebb férfi a világon

Egy venezuelai földműves, a 113. születésnapját május 27-én ünneplő Juan Vicente Pérez a legöregebb élő férfi a világon – jelentette be a Guinness Világrekordok. Az előző korrekorder, a spanyol Saturnino de la Fuente Garcia valamivel kevesebb mint egy hónappal 113. születésnapja előtt, január 22-én hunyt el.

Pérez, aki San José de Bolivar hegyvidéki településen, Tachira államban él, "kivételes egészségnek és memóriának örvend, emlékszik a gyermekkorára, házasságára, testvérei, gyermekei és unokái nevére. Szeret a családja és barátai körében lenni, beszélgetni és történeket mesélni" – írta róla közleményében a nagy-britanniai központú Guinness.

Egy 113 éves venezuelai földműves a legöregebb férfi a világon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A hosszú élet titka

A férfi azt vallja, hosszú életének titka "a kemény munka, az ünnepnapokon a pihenés, a korai lefekvés, naponta egy pohárka tömény és Isten szeretete".

Pérez gyerekkora óta földművesként dolgozott, már ötévesen segített szüleinek a cukor- és a kávébetakarításban. Felnőttként békebíróként is dolgozott az ingatlanviták elsimításában. 25 éve, 60 évnyi házasság után özvegyült meg, 11 gyermeke, 41 unokája, 18 dédunokája és 12 ükunokája van.

Egy francia apáca a női rekorder

A legidősebb nő a világon jelenleg egy 118 éves francia apáca, André nővér, aki 1904. február 11-én született Lucile Randon néven – emlékeztet az AFP.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.