Normális vagyok, ha mindig ugyanabból a tányérból eszem?

Jörg mindennap, minden reggeli étkezéshez ugyanazt a tányért, és ugyanazokat az evőeszközöket használja. Csak akkor kezdődhet el a reggeli/ebéd/vacsora, ha minden a helyén van. De mi ez a rituálé? - teszi fel a kérdést a Die Welt cikke , és meg is próbál rá válaszolni.

Mi késztet valakit arra, hogy a haját csavargassa? Csak egy idegesítő szokás vagy más is áll a háttérben? Most utánajárunk, kattintson a folytatásért! A fent ismertetett embertípussal nagy valószínűséggel mi is találkoztunk már, akár a munkahelyen is. Ilyen Jörg is, akit furcsának tűnő hóbortja különlegessé tesz kollégái szemében. Mániákusan, minden nap ugyanazt a tányért mosogatja újra és újra, mert másból nem hajlandó enni.

Reggelenként hét órakor reggelizik otthon - mikor befejezte az étkezést, még le sem nyelte az utolsó falatot, máris rohan a csaphoz, hogy azonnal elmossa a tányért és a kést, hogy a következő reggelre újra készen álljanak. (A furcsa szokás még praktikus is abból a szempontból, mert nem kell sok evőeszközt tartani otthon, és keveset is kell mosogatni.) A férfi hasonlóan jár el a munkahelyén is az ebédnél. A legtöbb ismerőse megmosolyogja furcsa szokását, sőt előfordul, hogy sértegetik is, de Jörg sosem bántódik meg, és nem könnyű zavarba hozni sem. Egyszerűen hatékonynak tartja ezt a szokását, és egyébként is, kevés dologtól undorodik annyira, mint az elmosatlan edénytől.

A lefekvés és felkelés kapcsán amúgy rengeteg olyan tevékenységet végzünk, amely már automatikus az életünkben, hiszen részéve vált a napi rutinnak. Csak néhány példa: a reggeli kávé újságolvasással, vacsora tévézéssel, esti lefekvés rádióhallgatással, szertartásos teázás. Márpedig ezek sem ördögtől való dolgok.

Jörgnél a tányér azonnali elmosogatása is ilyen. Saját bevallása szerint szüksége van erre a rituáléra , mert ez az egyetlen ilyen szokás az életében. A szertartás a gyerekkorára vezethető vissza, mert testvérei közül mindig ő volt az első, aki felkelt, és már akkor az asztalnál ült és reggelizett, amikor azok kócos hajjal kászálódtak ki az ágyból. Nem lehet hibáztatni azért, mert felnőtt korában, újságíróként is ugyanilyen maradt.

Az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy Jörg vajon hogyan reagálna, ha kiszakítanák a komfortzónájából? Ha pár hétig egy másik, kevésbé tiszta lakásban kellene laknia, a kedvenc tányérjától elszakítva. Mi lenne így a reggeleivel? Valószínűleg egyébként új szokást keresne - és rövid időn belül találna is. Ezeket a szokásokat egyáltalán nem kell megmagyarázni, és nem kell bolondnak tartani azt, aki csinálja. Ha magunk is kipróbáljuk, már a második nap nem fog őrültségnek tűnni a dolog.