Mosolyhatározó - hatféle mosoly, hatféle jelentés

Egy új kutatás szerint az emberek hatféleképpen tudnak mosolyogni - és mindegyikkel mást üzenünk a külvilágnak.

A Kaliforniai Egyetem kutatói, Emiliana Simon Thomas agykutató és Dacher Keltner pszichológus professzor elsőként határozta meg, hányféle variációja létezik az emberi mosolynak.

Íme a variációk és rövid magyarázatuk.

1. A Duchenne-mosoly, őszinte vigyort jelent, amelyet a XIX. századi francia tudósról, Duchenne-ről neveztek el, aki egy bizonyos izomdisztrófia vizsgálatában ért el eredményeket.

2. Flörtölő, szégyenlős mosoly során az emberek általában a szemük sarkából tekintenek partnerükre és fejüket kissé oldalra döntik.

3. A szórakozott mosoly akkor jön létre, amikor egy jó tréfát hallunk, ilyenkor a mosollyal együtt a fejet hátravetjük.

Ezek a mosolytípusok - vélik a kutatás szerzői - közvetítenek ugyan információkat a többi ember számára is, de alapvetően énközpontú megnyilvánulások - ilyenkor a beszélgetőtársak, a többiek irányába az alapreakción túl általában nem következik semmilyen további lépés.

A mosoly további három fajtája már a szociálisan proaktív mosolytípusok, amelyek olyan igényeket is közvetítenek, mint a szorosabb kapcsolat kialakítása.

4. Ilyen a szerelmes mosoly, amelyben a mosolygás egy kicsit billentett fejtartással és nyugodt tekintettel párosul.

5. Az érdeklődő mosoly során a párbeszéd folytatására buzdítjuk társainkat, amelyet a felvont szemöldökökkel együtt jelentkező mosoly jelez.

6. Valamint létezik még a kínos mosoly, ahol a tekintetet a padlóra szegezzük általában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.