A hang kétféleképpen juthat a fülünkbe: légvezetéssel vagy csontvezetéssel. A légvezetéses hang, például amikor saját beszédünk rögzített ismétlését hallgatjuk, a dobhártyán keresztül továbbítódik, és a három hallócsontocskán keresztül rezgést generálva végül a csigába jut. A folyadékkal töltött csiga idegi impulzusokká alakítja át ezeket a rezgéseket, amiket aztán az agyunk értelmez.
Amikor viszont beszélünk, csontvezetéssel halljuk a hangokat. Saját hangszálaink rezgései közvetlenül jutnak el a csigába. A koponyánk azáltal téveszt meg bennünket, hogy útközben csökkenti ezeknek a rezgéseknek a frekvenciáját, ezért halljuk gyakran olyan szokatlanul magasnak a saját hangunkat a hangfelvételeken.
Ez megmagyarázza, miért észleljük különbözően a hangunkat , arra azonban nem ad választ, miért utáljuk azt, amit a felvételeken hallunk. Egy kicsit ahhoz hasonlít ez, mint amikor a tükörbe nézve tetszik a látvány, a fényképeken viszont nem.
Úgy növünk fel, hogy egész életünkben a csontvezetéses hangunkat halljuk és tökéletesítjük, nem pedig a légvezetésest. Amikor felvételen meghalljuk légvezetéses hangunkat, ez nem felel meg az agyunk által kialakított elvárásoknak, ezért nem tetszik, amit hallunk. Johnny Depp, Meryl Streep és Denzel Washington állítólag sosem nézi meg a saját filmjeit. Lehet, hogy perfekcionisták, vagy talán túlelemzik a teljesítményüket.
