Mi is az a melatonin? Belső óránk titkos irányítója

A melatonint sokan alváshormonként ismerik, és jelentős szerepe van a belső óránk szabályozásában. Ha ez az óra elkalibrálódik, annak komoly következményei lehetnek.

A legtöbb ember törekszik arra, hogy az életét egy meghatározott menetrend szerint élje. Reggel egy nagyjából meghatározott időszakban ébred, megreggelizik, majd elmegy dolgozni, végül hazatérve egy szintén megszokott idősávon belül nyugovóra tér. A napi rendszerességgel ismétlődő biológiai folyamatokat cirkadián ritmusnak is hívjuk, amelyet belső „óránk” szabályoz. Hogyha megpróbálunk eltérni ettől a ritmustól és a megszokottól korábbi, vagy későbbi időpontban pihenünk le, azzal elkalibrálhatjuk ezt az órát, aminek súlyos következményei lehetnek az egészségünkre. A cirkadián ritmus szabályozásában kulcsszerep jut egy melatonin nevű hormonnak, amely az alváson túl sok más élettani folyamatot is befolyásol.

Könnyen elkalibrálódhat a belső óránk

A melatonin az agyunkban található tobozmirigy által termelt hormon. A sötétség hormonjaként is emlegetik, hiszen a termelődése a fényhiányos esti órákban fokozódik. Elsősorban a szervezet cirkadián ritmusának szabályozásáért felelős, vagyis bekalibrálja azt, hogy mikor és mennyi alvásra van szükségünk ahhoz, hogy megfelelően kipihenjük magunkat. Ez önmagában is nagyon fontos, hiszen a túl kevés, illetve nem kellően pihentető alvás súlyos problémák kialakulásához vezethet.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Olyan egyszerű dolgok, mint a mindennapi stressz, a rendszertelen táplálkozás, vagy a túlzott képernyőidő, mind-mind negatívan befolyásolhatják a biológiai ritmusunkat. De a több műszakban dolgozóknál is zavar keletkezhet a működésében, illetve azoknál, akik több országon keresztül, hosszú repülőutakon vesznek részt (ezt hívják az úgynevezett jetlag jelenségnek). Hogyha a biológiai óránk elkalibrálódik, azt vehetjük észre, hogy a nap nem megfelelő szakában vagyunk éberek, vagy éppen álmosak, ami mellé koncentrációs nehézségek, ingerlékenység, hangulatzavar és emésztési zavar is társulhat.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy ez a szezonálisan visszatérő, szorongások kísérte állapot összefüggésbe hozható a cirkadián ritmus változásával, az alvászavarral küzdők között pedig jóval nagyobb a mentális zavarokkal, elsősorban a depresszióval küzdők aránya. Igaz, itt a kapcsolat kétoldalú, vagyis a depresszió is rossz alvást eredményez, és fordítva. Emellett az immunrendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen a hosszú és pihentető alvás, a melatonin megfelelő szintje így érthető módon a szervezetünk természetes védekező képességét is befolyásolja.

Hogyan lehet kiegyensúlyozott a melatonin szintünk?

Néhány tanácsot megfogadva mi magunk is befolyásolhatjuk a melatonin termelődését a szervezetünkben. Mivel a hormon az éjszakai sötétségben képződik legjobban, érdemes figyelni rá, hogy a hálószobánk megfelelő elsötétítsük lefekvéskor, és az alvásunkat természetes és mesterséges fények se zavarják meg. Lefekvés előtt csökkentsük a képernyőidőt, mert ez is bezavarhat a hormon termelődésébe. Emellett a patikákban vény nélkül kaphatóak olyan készítmények, amellyel szabályozható a melatonin termelése, így az alvás szabályozása mellett a felsorolt folyamatokat is segítheti. Alvászavarokkal küzdőknek érdemes lehet tartani otthon ezekből a készítményekből, amelyek segíthetik a kiegyensúlyozott éjszakai pihenést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!