"Magyar hét" a Berlinalén

Felettébb sokszínű lesz a magyar jelenlét. Ennek megfelelően a különböző programokban öt magyar film és egy magyar részvételű koprodukció lesz látható.A fesztivál versenyprogramjába egyebek között meghívást kapott Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter emlékére című animációs filmetűdje. Az animációs alkotás az 1959. március 21-én történteket idézi fel, azt a napot, amelyen - alig néhány nappal 18. születésnapja után - kivégezték a 16 évesen elítélt Mansfeld Pétert. A filmetűd alatt szóról-szóra elhangzik az ítélet végrehajtását dokumentáló jegyzőkönyv. Az alkotás a rövidfilm kategóriában indul a fesztivál fődíjáért, az Arany Medvéért.A berlini filmfesztiválon ugyanakkor számos más magyar alkotás is jelen lesz: a Panoráma szekcióban mutatják be Bogdán Árpád első munkáját, a Boldog új életet, amely a fesztivál legjobb első film díjáért is versenyre kel. Ugyancsak ebben a szekcióban kerül bemutatásra Esztergályos Károly Férfiakt című alkotása, amely egy rendhagyó szerelmi történet.2006 legsikeresebb magyar mozifilmje, a Goda Krisztina által rendezett Szabadság, Szerelem a Berlinale Special válogatásba kapott meghívást. A filmről külön megemlékezett a tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung, kiemelve a fiatal rendező rendkívüli tehetségét. Az úgynevezett Shooting Stars programban Nagy Péter, Herendi Gábor Lora című filmjének férfi főszereplője képviseli Magyarországot. Az elmúlt évek Shooting Star-jai közül Gryllus Dorka az Irina Palm című film egyik mellékszereplőjeként tér vissza Berlinbe. Sam Garbarsky filmje egyébként a fesztivál versenyfilmjeinek egyike. De a Berlinalén tartják a magyar Filmszemle legjobb játékfilmjének díjával kitüntetett Bollók Csaba Iszka utazása című alkotásának premierjét is: a Kárpátok bányavidékein, viszontagságos körülmények között élő gyerekek, köztük a címszereplő Iszka mindennapjait bemutató film a Berlinale Generation elnevezésű versenyprogramjában szerepel. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban egy világhírű magyar filmrendező, Mészáros Márta régi ismerősként - s ismét ünnepeltként - tér vissza a berlini filmfesztiválra.A nemzetközi filmvilág azóta is egyik legrangosabb seregszemléjének számító Berlinalén ugyanis a Kossuth-díjas filmrendező 1975-ben az egykori keleti blokk művészei közül az első volt, aki Berlinben - az Örökbefogadás című filmjéért - fődíjat, azaz Arany Medvét kapott. Most pedig Mészáros Márta újabb kitüntetésben részesül, életműve elismeréseként ugyanis ismét az egyik fődíjban, mégpedig a Berlinale Kamera-díjában részesül.STOP/MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!