Koronavírus: nehéz elfogadni a koronavírus miatti halált

Egy szerettünk elvesztésének feldolgozása soha nem könnyű, azoknak azonban, akik a pandémia miatt veszítettek el valakit, a helyzet még embert próbálóbb lehet. Szakértők szerint egyre többen szorulnak mentális segítségre a gyászolók közül.

A legnagyobb tévhitek a gyászról Olykor egy-egy jó szándékú megjegyzés is rossz üzenetet közvetíthet a gyászolók felé, éppen ezért érdemes számba venni, milyen félreértések fordulnak elő leggyakrabban a gyász folyamata kapcsán. Részletek itt .

A járvány idején nehezebb elfogadni a vírus miatt bekövetkezett veszteségeket - mutat rá az ATV Híradó riportja . A csatorna Káplár Miklós tanácsadó szakpszichológust is megszólaltatta a témában, aki azt mondta: bár szeretteink elvesztésénél a gyászfolyamat mindig hasonló módon megy végbe, a mostani esetben különösen nehézzé teszi, hogy hirtelen, nem várt módon, vagy akár több embert is elveszíthet valaki a fertőzés következtében. "Ilyenkor leginkább a társas támogatás tud a segítségükre lenni, amikor azok, akik körülöttük vannak, minél szorosabban melléjük állnak, beszélgetnek velük" - így a szakember.

Sokan elfojtják a bánatukat

Akiknek ez kevés, azok közül egyre többen fordulnak szakemberhez. A gyászolók egy része azonnal kibeszéli magából, míg a másik, nagyobb része elfojtja a bánatát. Göbl Judit polgári búcsúztató szerint most, amikor ezek a hirtelen és sok esetben nehezen megmagyarázható halálesetek történnek, az emberek még sebezhetőbbnek érzik magukat. Ennek hatására még jobban bezárkóznak, ami előbb-utóbb komoly lelki sérüléseket szülhet.

Itthon egyelőre gyerekcipőben jár a gyászt segítők munkássága, és noha egyre többen kérnek tőlük segítséget, még nem szokták meg a gyászolók, hogy szakemberrel karöltve könnyebb lehet az elengedés folyamata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.