"Jóllehet az emberek előnyben részesítik az egyenlőséget és azt is, hogy tiltani kell az ártalmak, károk okozását, de megváltoznak a prioritásaik, ha felbukkan a "mi" és az "ők" kategóriája" - mondta Rebecca Saxe, a legtekintélyesebb amerikai műegyetem, a MIT kognitiv idegtudománnyal foglalkozó egyetemi docense a Medical Xpressnek .
Embercsoportok gyakran keverednek olyan dolgokba, amelyek ellentétesek az őket alkotó egyének morális alapelveivel. Ilyenkor az egyébként "decens" személyek fosztogató, vandál tömeggé válhatnak, akik akár a fizikai brutalitásra is képesek.
Ebben az átalakulásban több tényező is szerepet játszik. Ha csoportban vannak, az emberek inkább hiszik azt, hogy névtelenek, észrevehetetlenek. Így kisebb az esély arra - gondolják -, hogy elkaphatják őket negatív cselekedeteikért. Előfordulhat az is, hogy kisebb felelősséget éreznek azért, ami a közös akció során történik.
Saxe és kollégái most azonban egy harmadik faktort vizsgáltak. Ez a harmadik tényező szintén befolyásolhatja a csoportdinamikát. Arról van szó, hogy amikor az emberek csoportban vannak, elvesztik a kapcsolatot saját erkölcsi alapelveikkel, és meggyőződésükkel. Ekkor hajlamosabbá válhatnak olyan cselekedetekre, amelyeket amúgy elítélnek.
Minderről nemrégiben a szaklapban tették közzé online publikációjukat. A kutatók az agynak azt a területét vizsgálták meg, amely az önmagunkról való gondolkodásért felelős. Úgy találták, hogy ez az aktivitás csökkent bizonyos emberekben, amikor csapatversenyekben vettek részt. Ám amikor egyedül kellett versenyezniük, magasabb volt ennek az agyterületnek az aktivitási szintje. Azok, akiknél a csapatversenyben "kikapcsol" (vagy legalábbis alacsonyabb fokozatba kapcsol) ez a terület, hajlamosabbak ártani az ellenfelüknek, mint azok, akiknél nem csökken az agyterület aktivitása.
Mina Cikara szintén társszerzője a mostani tanulmánynak, ő a MIT korábbi posztdoktori kutatója. Cikara még a Princeton Egyetem diákjaként megtapasztalta, hogy egy stadionban az ellenfél szurkolói "beszóltak" a férjének, amiért az egy másik csapat sapkáját hordta. Ekkor jutott eszébe, hogy ha átveszi a sapkát a férjétől, akkor nőként őt kevésbé fogják majd sértegetni az ellenfél táborából. Nagyot tévedett, és ez ébresztette rá arra, hogy ezt a jelenséget tovább kellene kutatni.
Cikara, Saxe és munkatársaik a mostani tanulmányukban az agy egy bizonyos területére, a mediális prefrontális kéregre koncentráltak. (Más tudósok munkáikban felidézik erről, hogy a mediális prefrontális kérget tekintik az emlős agykéreg legmagasabb rendű asszociációs területének , amely a kognitív funkciókban játszik szerepet.)
Ezután dolgozták ki a kísérletet, amely előtt a résztvevők erkölcsi alapelveit mérték fel. Jóval később, amikor a tudósok már kiértékelték az előzetes "morális adatokat", egy játékra kérték fel a résztvevőket. Pontosabban két játékra: egyszer egyedül kellett versengeniük, másodszor pedig csapatban. A játék lényege az volt, hogy fel kellett ismerniük egy állításról, hogy az kapcsolódik-e a szociális médiához, azaz a közösségi oldalakhoz . Az ilyen állításokat személyre szabott módon keverték össze az adott személy erkölcsi alapelveihez kapcsolódó kijelentésekkel.
Kiderült, hogy a játék során az egyedül játszóknál a személyes erkölcsi alapelvek olvasásakor aktív volt a mediális prefrontális kéreg, de a csapatjáték során egyeseknél ez a terület kevésbé "működött". Ráadásul az utóbbiak voltak hajlamosabbak jobban ártani az ellenfeleiknek a játék utáni feladat során. Azt kérték ugyanis tőlük, hogy válasszanak ki képeket a társaikról és az ellenfeleikről. Olyan képeket, amelyek a tanulmány publikációjával együtt jelennének meg. Kiderült, hogy a "kikapcsolt mediális prefrontális agykérgűek" hajlamosabbak voltak olyan képeket kiválasztani ellenfeleikről, amelyek rájuk nézve kevésbé volt hízelgő, míg csapattársaikról kedvező fotókat jelöltek meg.
Kiderült az is, hogy a játék során elhangzott morális kijelentésekre ezek az emberek kevésbé emlékeztek, mint a szóban forgó agyterületen nagyobb aktivitást mutató résztvevők.
