A közösségi oldalaktól remélünk segítséget vészhelyzetben

A közösségi oldalak használóinak 44 százaléka kérne online segítséget mások számára az interneten keresztül, ha a segélyhívó számok nem lennének elérhetőek - derült ki az Amerikai Vöröskereszt kutatásából.

Az online kutatásban 1058 személyt kérdeztek meg: minden ötödik megpróbálná digitálisan (e-mailben, honlapokon keresztül vagy közösségi oldalakon) elérni a segélyszervezetet, ha telefonon nem tudná. A válaszadók 35 százaléka üzenne közvetlenül a szervezet Facebook oldalán, 28 százalék pedig Twitter üzenetet is küldene. Különösen akkor lennének hajlandóak az internetes közösségi oldalakhoz fordulni, ha valaki mások szeretnének segíteni.

A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 69 százaléka szerint a segítő szervezeteknek - mentőknek, tűzoltóknak és rendőrségnek - érdemes lenni figyelnie a közösségi oldalakat.

"Nagyobb katasztrófahelyzetben, mikor a telefonvonalak foglaltak vagy épp túlterheltek, az emberek szívesen használnák a közösségi oldalakat arra, hogy segítséget kérjenek" - mondta Gail McGovern, az Amerikai Vöröskereszt elnöke. "Ezt a trendet mindenképpen ki kellene használni. A kormányzati szerveknek és az alapítványoknak érdemes lenne együttműködniük, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban válaszolhassanak ezekre a segélyhívásokra."

A kutatás eredményeit elemezve arra jutottak, hogy közösségi oldalak a negyedik legnépszerűbb hírforrásnak számítanak az internetezők körében, amikor vészhelyzetekről kívánnak tájékozódni (a televízió, a rádió és az online hírportálok után). Ráadásul, a közösségi oldalak használói közül minden ötödik írt már arról a saját adatlapjára, hogy vészhelyzetnek, balesetnek volt szemtanúja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.