Ennyi kávé már megnehezítheti az elalvást

Bár személyenként eltérő lehet, ki mennyi koffeines italt tud gond nélkül meginni egy nap alatt, van egy határ, amit jobb nem átlépni.

A reggeli kávéfogyasztás sokak életének szerves része. Pár, a közelmúltban megjelent tanulmány kapcsán viszont újra felmerült a kérdés, hogy mennyi koffein számít egészségesnek. Például egy januári arra a következtetésre jutott, hogy a reggeli kávéfogyasztás különösen jótékony hatással van a szív- és érrendszeri betegségek esetén, és a korai halálozás esélyét is csökkenti. Egy 2024-es brit vizsgálatban több új kardiometabolikus betegség (például szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség vagy stroke) kialakulásának kockázata több mint 48%-kal csökkent azoknál, akik napi három csésze kávét ittak, azokhoz képest, akik nem ittak, vagy akik kevesebb mint napi egy csészével fogyasztottak.

A CNN a kávé és a koffein előnyeiről és hátrányairól Dr. Leana Wen sürgősségi szakorvost kérdezte. Mint mondta, a pozitív hatásokat mérsékelt fogyasztás mellett állapították meg a fenti tanulmányok, ami napi 2-4 csésze kávét jelent. 

Egy nagyszabású, 2022-es kutatás szerint a korai halálozás legnagyobb mértékű csökkenését azoknál tapasztalták, akik napi két-három csésze kávét fogyasztottak. Érdekes módon azt is megállapították, hogy az őrölt kávé fogyasztása csökkentette leginkább (27%-kal) a korai halálozás kockázatát. Az instant kávé kevésbé volt erre hatással (11%).

kávé koffein
Te hány kávét iszol naponta? Fotó: Getty Images

Felmerül a kérdés, hogy mennyi kávé a túl sok kávé? Dr. Wen szerint általában azok tapasztalnak olyan problémákat, mint a szapora szívverés, szorongás, nyugtalanság vagy rossz minőségű alvás, akik napi 400 milligrammnál több koffeint fogyasztanak egy nap. Ugyanakkor egyénenként nagyon változó, ki hogy viseli: van, aki gond nélkül meg iszik ennél több koffeines italt is egy nap, de akinek alvásproblémái vannak, annak nem ajánlott átlépni ezt a határt.

Milyen italokra érdemes figyelni?

Példának okáért egy eszpresszó körülbelül 60-70 milligramm koffeint tartalmaz, egy csésze fekete tea pedig általában 40-50 milligrammot, de akár 90 milligramm is lehet benne. Ezzel szemben a zöld és a fehér teák kevesebb koffein van. Az üdítők koffeintartalma szintén változó, de általánosságban elmondható, hogy egy 3,5 deciliter-es adag 3 milligramm és 70 milligramm közötti koffeintartalommal bír.

A fentieken kívül Dr. Wen az energiaitalokra hívta fel a figyelmet, amelyek nagy mennyiségű koffeint tartalmazhatnak, gyakran 200 vagy akár 300 milligrammot is egy adagban. Szerinte érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen összetevői vannak azoknak az italoknak, amelyeket a nap folyamán fogyasztunk. Az üdítők és az energiaitalok például sok hozzáadott cukrot tartalmazhatnak, más, az egészségre káros vegyi anyagokkal együtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!