Jolie és Pitt újabb örökbefogadást terveznek

Újabb kisgyerek örökbefogadására készül Angelina Jolie és Brad Pitt. Ezúttal egy vietnámi fiúcskát szeretnének magukhoz venni. Bennfentesek tudni vélik, hogy a pár már be is nyújtotta a kérelmet, így lehetséges, hogy az elkövetkező hónapokban már haza is vihetik a legújabb családtagot.

Az US Weekly magazin értesülései szerint Pitt és Jolie még novemberben látogatott el a Tam Binh árvaházba, és ott több gyermekkel is találkoztak, akiket szívesen magukhoz vettek volna.

"Most három gyermekem van, de a következő években még legalább ugyanennyit szeretnék az következő évben" - nyilatkozta néhány hónapja Brad Pitt. "Az a célom, hogy a következő futball világbajnokságon saját focicsapattal indulhassak el."

Az Oscar-díjas színésznő ismerősei azt remélik, hogy az új gyermek egy kicsit felvidítja Jolie-t, aki azóta, hogy a családjával New Orleans-ba költözött, teljesen megváltozott.

"Angelinát már a költözés is megviselte, az édesanyja halála pedig igen mélyen érintette" - árulta el egy magát megnevezni nem kívánó forrás az US Weekly-nek. "Nagyon magányos, és elveszettnek érzi magát, sajnos még nem sikerült új barátokat találnia magának."

A színésznőről megjelent fényképek is azt bizonyítják, hogy Jolie nincs jól. Az elmúlt hetekben több kilót fogyott: 173 centis magasságához mindössze 49 kilót nyom.

"Brad nagyon aggódik miatta, legszívesebben éjjel-nappal vele lenne" - mondta a pár ismerőse. "próbál megértő lenni, és mindenben segíteni Angelinának."

Pitt és Jolie jelenleg három gyermeket nevel: a kambodzsai származású Maddox öt éves, míg az Etiópiában született Zahara nemrég múlt kettő. Első közös édesgyermekük, Shiloh kilenc hónapos.

[origo]

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!