Jobb a fotózás a keresztrejtvénynél

Gyakran mondják az idősebbeknek, hogy ha nem használják az agyukat, leromlik a működése, a Psychological Science szaklapban megjelent új tanulmány szerint azonban az is fontos, hogy a megfelelő tevékenységet válasszák.

Dr. Denise Park, a Dallasi Egyetem szakértője elmondta, úgy látszik, nem elég csupán valamit csinálni, fontos, hogy valami olyan tevékenységet végezzenek az idősebb felnőttek, ami ismeretlen számukra, és mentális/szociális kihívást jelent.

Frissen tartja az elmét a fotózás

"Amikor a komfortzónán belül vagyunk, valószínűleg nem vagyunk a fejlődési zónánkban. Az egész társadalomnak meg kell tanulnia, hogyan őrizhetjük meg elménk egészségét, ugyanúgy, ahogyan megtanultuk, hogyan őrizzük meg szív-érrendszeri egészségünket a helyes étrenddel és a testmozgással" - magyarázta Park.

Kísérletükben 221 hatvan és kilencven év közötti személyt osztottak be különböző csoportokba. Az egyik foltvarrást , a harmadik pedig mindkettőt tanult heti 15 órában három hónapig, a negyedik csoport tagjai viszont szokásos tevékenységeit végezték otthonukban.

Dr. Park arról számolt be, hogy a három tanuló csoportot erőteljesen ösztönözték arra, hogy többet tanuljanak, és több készséget sajátítsanak el. Csak azok a csoportok mutattak fejlődést, amelyek folyamatos, hosszú távú mentális kihívásnak voltak kitéve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!