Így növelhetik vonzerejüket a férjek

Kevésbé érzik vonzónak magukat azok a férfiak, akik nem töltenek elég időt a saját barátaikkal - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A feleségek szeretnek gondoskodni a férjükről, sőt néha túlzásba esve megszervezik az egész család életét jó előre. De hiába foglalják le a színházjegyet, hiába szerveznek vacsorapartit a barátokkal - amire folyamatosan figyelmeztetik a férjüket is -, ez nem elég a férfiak boldogságához. Nekik is szükségük van ugyanis a szabadidőre, amit például haveri iszogatással töltenek el, a feleségük nélkül.

A Cornell Egyetem kutatói szerint - bár többnyire a nők a jobb szervezők -, ha nem hagynak elég szabadidőt párjuknak, az kevésbé érzi majd magát vonzónak a nő szemében. A szakértők szerint a feleségeknek ezért ösztönözni kell a férjüket, hogy több időt töltsenek el a saját barátaikkal is. A kutatók az amerikai Nemzeti társadalmi élet, egészség és öregedési projekt 2005-ös felmérésének chicagói lakosokra vonatkozó adatait használták fel a tanulmányhoz, amelyben 50-85 év közöttieket vizsgáltak.

Az eredményekből egyértelműen látszott, hogy főként azok a férfiak küzdöttek merevedési zavarokkal, akiknél a feleség irányította a szociális életüket és főként csak a közös barátaikkal találkoztak. A legjobban veszélyeztetett korosztály ebből a szempontból egyébként az 50-60 év közötti volt.

Benjamin Cornwell professzor, a tanulmány vezetője szerint az a legfontosabb, hogy a férfiak ugyanúgy fenntartsanak baráti kapcsolatokat, mint a házasság előtt. Ugyanis nekik is szükségük van arra, hogy valaki olyannal beszéljék meg a problémáikat, véleményüket, amiről tudják, hogy nem jut vissza automatikusan feleségük fülébe. "Meglepődtünk, hogy milyen erős hatása van ennek a prosztataproblémák kialakulásában. A fiatalabb férfiak esetében duplájára emelte a kockázatot" - tette hozzá a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.