Számos híresség, köztük Charlize Theron, Megan Fox és legutóbb Amy Schumer beszélt különös szokásukról, hogy saját testszőrzetüket irtják, azaz tépkedik a hajukat, szemöldöküket, szempilláikat, szeméremszőrzetüket. Ennek köszönhetően sokan felfigyeltek a trichotillomániának hívott kórós állapotra, amely egyfajta kényszeres önápoló viselkedés, írta az IFLScience. A betegségben szenvedők közül sokaknál a hajhúzás automatikusan és öntudatlanul történik, miközben más tevékenységeket végeznek, például filmet néznek vagy olvasnak. Más esetekben a viselkedés sokkal szándékosabb, a hajszálaikat egyenként tépkedők sokszor játszadoznak a kitépett szálakkal, sőt a problémával küszködők fele szájába veszi és lenyeli a kihuzigált hajat. De kezdjük az elején!
A trichotillománia tünetei jellemzően gyermekkorban kezdődnek, és egyformán gyakoriak fiúknál és lányoknál, bár a felnőttkori esetek mintegy 80-90 százalékát a nők teszik ki. A hajhúzást számos inger kiválthatja, például stressz, szorongás, unalom vagy fizikai érzések, például viszketés vagy fájdalom. A legtöbb esetben a trichotillománia krónikus állapotként jelentkezik, amely hosszú évekig fennáll, bár az emberek több vagy kevésbé intenzív hajhúzási fázisokon mehetnek keresztül. A következmények gyakran pusztítóak lehetnek, az érintettek elszigeteltnek és szégyennek érzik magukat megjelenésük és az állapotukkal kapcsolatos általános értetlenség miatt.
Mi okozza a trichotillomániát?
Kutatók szerint a betegség nem személyiségzavar, nincs genetikai háttere, és nem is valamiféle lelki trauma okozza. Noha még 2006-ban megállapították, hogy az esetek körülbelül 5 százaléka a SLITKR1 nevű gén mutációjára vezethető vissza, amely a neuronális kapcsolatok kialakításában vesz részt, azóta sem sikerült igazolni vagy kizárni a genetikai hátteret. További vizsgálatok kimutatták, hogy a trichotillománia nagyobb valószínűséggel fordul elő egypetéjű, mint nem egypetéjű ikreknél, ami további bizonyítékot szolgáltat a genetikai komponensre. A rendellenességhez hozzájáruló tényezők teljes körét azonban még nem sikerült megállapítani.
Neurológusok azt mondják, hogy trichotillománia hátterében az agy biokémiai egyensúlyának zavara áll. A betegséget a pszichiáterek leginkább a körömrágás és az excoriációs (bőrszőrszedés) zavar mellett emlegetik, mint az úgynevezett testközpontú ismétlődő viselkedések gyakori fajtáját. E szerint a betegség egy pszichés eredetű probléma, úgynevezett kényszeres zavar. Ezt alátámaszthatja, hogy a betegség tüneteként gyakran jelentkezik elkeseredés, idegesség, szégyenérzet, depresszió. Az érintettek azon aggódnak, hogy mások vajon mit hisznek, vagy mondanak róluk, és szokásukat leplezni igyekeznek idegenek előtt. Jelenleg nincsenek a világon jóváhagyott vagy bevett gyógyszerek, terápiák a trichotillománia gyógyítására. A szerotonin, dopamin és glutamát neurotranszmittereket célzó gyógyszereket mind kipróbálták, közülük néhány ígéretesnek bizonyult. Az antidepresszánsok, mint például a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI) viszont korlátozott hasznosságot mutattak. Ugyanakkor egy újabb kísérlet szerint, az N-acetil-cisztein nevű aminosav, amely segít a glutamát beállításában, egyeseknél hatékony lehet a betegség kezelésére. Összességében úgy tűnik, hogy a trichotillomániát jelenleg a kognitív viselkedésterápiával, gyógyszeres kezeléssel vagy a kettő együttes alkalmazásával lehet leghatékonyabban gyógyítani.
