Hihetetlen, de mindenkiből lehet matekzseni

Egy friss tanulmány szerint kellő motivációval és egy jó tanárral azok is sikereket érhetnek el a matematika terén, akik eddig reménytelen esetnek érezték magukat.

A szakemberek úgy vélik, a kellően magas IQ-szint adhat egy jó kezdő lökést, de valójában a tanulási készségek és az elszántság vezetnek a sikerhez. Amint azt a tanulmányt készítő Kou Murayama, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem munkatársa a Child Development című szaklapban kifejtette, nem az a lényeg, ki milyen okos, hanem az, hogy mennyire motivált és milyen módszerekkel tanul.

A matematika számos diák életét megnehezíti, mivel olyan szimbólumokon és szabályokon alapszik, melyeket nem könnyű megérteni. Megtanulásához egészen más stratégiák szükségesek, mint a többi tantárgyhoz, mivel annak nyelvezete teljesen eltér attól, amivel a diákok a mindennapi életük során találkoznak.

Olvasson Einsteinről még több tudományos érdekességet!A mostani kutatás alapját egy hosszú távú német vizsgálat képezi, mely során közel 3500 diák matematikai képességét figyelték meg, akik ötödiktől a tizedik évfolyamig tanultak. A megfigyelések azt mutatták, hogy az intelligencia csak a kezdetekkor nyújtott segítséget a diákok számára a matematikatanulásban, később sokkal fontosabb volt, hogy ki mennyire motivált és milyen módszerekkel tanul. A szakemberek ezért úgy vélik, a tanárok azzal tudnak a legtöbbet segíteni, ha felkeltik diákjaik érdeklődését a tantárgy iránt és megtanítják nekik a leghatékonyabb tanulási stratégiákat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!