Gyászolják magukat a cukorbetegek?

A kettes típusú cukorbetegek ugyanolyan gyászfolyamaton mennek végig, mint azok, akik elvesztik egy szerettüket - áll egy brit tanulmányban.

Egy friss tanulmány arról számolt be, hogy a kettes típusú cukorbetegek ugyanolyan gyászfolyamaton mennek végig, mint azok, akik elvesztik egy szerettüket: először a tagadás, a harag és a depresszióba süllyedés jellemzi őket, majd eljutnak az elfogadás állapotáig, míg végül képesek lesznek reménnyel és pozitivizmussal fordulni a jövő felé.

A Nottingham Egyetem szakemberi arra hívják fel az egészségügyi dolgozók figyelmét, hogy minden egyes cukorbeteg egyéni gondozást igényel, mivel megfelelő támogatás nélkül akár 18 évig is elhúzódhat, mire valaki teljes mértékben úrrá lesz kialakult betegségén.

A felmérések azt mutatják, hogy míg néhányaknak egy hónap is elég, hogy adaptálódjanak az újonnan kialakult helyzethez, másoknak ez két-három évig is eltarthat, ám négyből egy ember segítség nélkül sosem jutna el az utolsó fázisig, a teljes elfogadásig. Dr. Neil Coulson, a tanulmány szerzője elmondta, hogy ahány ember, annyiféle reakció lehetséges a betegségre, ezért az orvosoknak sem szabad valamennyi cukorbeteget egy kalap alá venni.

A kutatás során a szakemberek 163 cukorbeteget figyeltek meg, és kiderült, hogy azok, akik már a diagnózis felállítása előtt is sejtették, hogy baj van, könnyebben fogadták el helyzetüket. A kutatók azt feltételezik, hogy amennyiben az egészségügyi dolgozók tisztában vannak vele, milyen fázisokon mennek át a betegek, sokkal hatékonyabb támogatást tudnak számukra nyújtani.

A cukorbetegség csak Angliában 2,8 millió embert érint, de feltételezések szerint további egymillióan élnek a betegséggel anélkül, hogy diagnosztizálták volna azt. A cukorbetegek nagyjából kilencven százalékánál áll fenn kettes típusú cukorbetegség , ami vagy azért alakul ki, mert a szervezet nem termel elég inzulint a megfelelő működéshez, vagy azért, mert a test sejtjei nem megfelelően reagálnak az inzulinra. A kettes típusú cukorbetegség az egészségtelen életmóddal és az elhízással is összefüggésbe hozható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.