Felnőttkorban is érezteti a hatását a gyermekkori kivételezés

Azok a gyermekek, akiket édesanyja előnyben részesített vagy elutasított, nagyobb valószínűséggel szenvednek középkorban depresszív tünetektől - derült ki egy új kutatásból.

A Cornell Egyetem kutatói 275, hatvanas-hetvenes éveiben járó, Boston környékén élő anyát kérdezett ki, akiknek legalább két élő gyermekük volt. Emellett 671 gyermeket is felkerestek. A szerzők szerint ez az első olyan vizsgálat, amely kimutatta, hogy az előnyben részesítés és a visszautasítás káros hatásai felnőttkorban is érezhetők. A Journal of Marriage and Family folyóiratban nemrég közzétett tanulmány eredményei új terápiák kidolgozásában is segíthetnek.

"Társadalmunkban igen erős a nyomás, hogy a szülők egyenlően kezeljék gyermekeiket, így valamelyik gyermek előnyben részesítése tabutéma" - mondta el Karl Pillemer gerontológus, a vizsgálat vezetője az egyetem sajtóközleményében. "Ha a pszichológus tanácsadók segíteni tudnak az idősebb szülőknek és a felnőtt gyermekeknek, hogy ezek a dolgok napvilágra kerüljenek, számos családi konfliktust előzhetünk meg."

"Ha az édesanya előnyben részesíti egyik gyermekét, annak hatása még akkor is érezhető a lelki egészségre nézve, ha az illető gyermek már évek óta nem él a szülői házban, esetleg már saját családja van" - tette hozzá Jill Suitor, a Purdue Egyetem szociológusa, a cikk társszerzője. "Nem számít, ki a kivételezett gyermek, a nem egyenlő bánásmód valamennyi testvérre hatással van."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.