Csalódott sztárcsapatok harcolnak a túlélésért

Finoman fogalmazva sem hagyományaihoz méltóan szerepel hazája bajnokságában a spanyol Real Madrid és a német Bayern München. Mindkét együttes csupán a negyedik helyen áll, ráadásul a királyi gárda néha egészen kilátástalan módon futballozik.

A Real Madrid és a Bayern München egyébként immáron 11. alkalommal találkozik egymással a legrangosabb kontinentális klubsorozatban azóta, hogy a korábbi BEK-et átszervezték, és BL-nek nevezik.

Az eddigi tíz összecsapásból hatot a németek nyertek meg, egy meccs döntetlennel végződött és mindössze háromszor győztek a spanyolok, bár 2002-ben a negyeddöntőben és 2004-ben a nyolcaddöntőben is a dél-európai gárda jutott tovább.

Jellemző, hogy a német szaksajtó gyakorlatilag már el is temette a Bayernt egy nappal a Real Madrid elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. A német csapat háza táján siralmas hangulat uralkodik. Sem a sajtó, sem a csapat vezetése nem kételkedik abban, hogy a Real Madrid most nagyon rossz, ugyanakkor abban sem, hogy a Bayern München még rosszabb.

A régi-új edző, Ottmar Hitzfeld - egyelőre legalábbis - nem hozott semmi változást, az alsóházban jegyzett Alemannia Aachentől elszenvedett hétvégi, 1-0-ás vereség pedig tovább rontotta a hangulatot. A játékosok teljes letargiában és önbizalomhiányban szenvednek, egyedül a szenvedélyes kapuvédő, Oliver Kahn "őrjöng", de hiába.

Az 58 éves edző "agyonsújtott óriáshoz" hasonlította csapatát. Ugyanakkor sokan arra emlékeztetnek, hogy 1975-ben hasonló volt a helyzet. Akkor a müncheniek a Bundesligában a tizedik helyen landoltak, de mégis megnyerték a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et.

A csodában reménykedett Uli Hoeness, a csapat menedzsere. Az egykori világhírű válogatott labdarúgó ugyancsak abban bízott, hogy a gárda a Bajnokok Ligájára "összeszedi magát". Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a csoportmérkőzések során a müncheniek egyetlen mérkőzést sem vesztettek, ráadásul legyőzték az olasz bajnokságban nagy különbséggel vezető Internazionalét is.

A csapatkapitány, Oliver Kahn szenvedélyes harcra szólította fel csapattársait. "Mintha a Bundesligában a kiesés ellen küzdenénk" - jelentette ki az olykor kíméletlen durvaságba hajló fanatizmusa miatt egyesek által valósággal gyűlölt, mások által imádott kapuvédő.

A kieséses szakaszba története során először bejutó skót Celtic Glasgow az olasz Milant fogadja. A két csapat eddig négyszer találkozott egymással a BEK-ben, illetve a BL-ben, két döntetlen mellett kétszer olasz siker született, de a Celtic szimpatizánsait mindenképpen bizakodással töltheti el az a tény, hogy kedvenceik mindhárom hazai csoportmérkőzésüket megnyerték, ráadásul úgy, hogy még gólt sem kaptak.

A vendégek új sztárja, a hétvégi bajnokin két gólt is szerző Ronaldo nem léphet pályára, mert a szezon korábbi szakaszában már szerepelt BL-találkozón előző klubja, a Real Madrid színeiben.

Az angol együttesek közül az Arsenal története 100. mérkőzésére készül a legrangosabb európai kupában, ellenfele a PSV Eindhoven lesz. Az ezúttal vendég Ágyúsok utóbbi nyolc, holland riválissal vívott találkozójukon nem kaptak ki, négy alkalommal a PSV állt a másik oldalon.

A másik szigetországi sztárcsapat, a Manchester United a Lille otthonába látogat. Az összecsapás egyértelműen a Premier League-ben éllovas angolok sikerét ígéri, főleg annak fényében, hogy a hazaiak mostanában nem kényeztetik el jó eredményekkel szurkolóikat.

A keddi program Első mérkőzések:

Celtic Glasgow (skót)-AC Milan (olasz)

PSV Eindhoven (holland)-Arsenal (angol)

Lille (francia)-Manchester United (angol)

Real Madrid (spanyol)-Bayern Müchen (német)

Minden találkozó 20 óra 45 perckor kezdődik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!