Cameron Diaz Johasson miatt dobta kedvesét

A színésznő szerint ugyanis énekes kedvese olyan szenvedélyesen csókolta meg Scarlett Johanssont a What goes round comes round (Az ember azt kapja, amit megérdemel) című videoklipjében, hogy Diaz meg volt győződve arról, hogy több van kettejük között - írja a Blikk.Amikor Cameron megtudta, hogy Scarlett a videó főszereplője, tombolni kezdett - árulta el egy közeli barát az egyik brit lapnak. Cameron Diaz ugyanis kifejezetten nem bírja a fiatal színésznőt, hiszen komoly konkurenciát lát benne. Justin azonban hajthatatlan volt, nem engedte barátnőjét beleszólni a munkába, és nem volt hajlandó megválni Scarlettől sem, a pár végül szakított. Annak ellenére, hogy Justin Timberlake és Scarlett Johansson továbbra is azt állítja, csak barátok.STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!