Az egykori stand-upos, Robert Lynch azon kezdett el tűnődni, miért van az, hogy a nézők közül egyesek szinte leesnek a székről a kacagástól, míg mások faarccal ülnek a helyükön. A kutatások és a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek olyan barátokat és párt keresnek, akinek van humorérzéke, az azonban érthetetlen, miért rendelkeznek egyesek ezzel, mások pedig miért nem.
Lynch, aki jelenleg a New Jersey Állami Egyetem evolúciós antropológusa, azt vizsgálta, hogyan befolyásolja az önámítás, vagyis az önmagunknak való hazugság, a humorérzéket. Kiderült, hogy minél inkább gyakorolja valaki az önámítást, annál kisebb valószínűséggel képes az igazi nevetésre.
Lynch 59 egyetemi hallgatót kért meg arra, hogy nézzék meg Bill Burr humorista 28 perces videóját. Az alanyok egyedül nézték az előadást, miközben a kutatók rögzítették reakcióikat. A résztvevők ezen kívül egy kérdőívet is kitöltöttek az önámítással kapcsolatban.
Lynch az egyes emberek reakcióit arctevékenység-kódoló rendszer segítségével vizsgálta, amely az arckifejezés enyhe változásait érzelmekkel kapcsolja össze. A szemeket is megfigyelte, mert az emberek tettethetik a nevetést vagy a mosolyt , de az arctevékenység-kódoló rendszer segítségével meg lehet állapítani, hogy a hallgató valóban mosolygott, vagy csak erőltette. Lynch szerint a valódi mosoly a szemből jön, az igazi nevetést pedig képtelenség tettetni.
Az eredmények azt mutatták, hogy az önámító emberek kisebb valószínűséggel nevettek a humoristán, mint azok, akik őszinték önmagukhoz - áll a című lapban megjelent tanulmányban. Lynch úgy véli, ez azzal magyarázható, hogy a humoristák gyakran viccelődnek tabu témákon, így akik hazudnak önmaguknak, nem tudnak nevetni ezen, mert úgy érzik, elárulnák magukat.
