Álmunkban is lehet az érzelmeket manipulálni

Sikerült csökkenteni a félelem emlékét azzal, hogy a kísérleti alanyokat álmukban újra meg újra kitették ugyanannak az emléknek.

A Northwestern Egyetem kutatói szerint ez az első alkalom, hogy emberekben alvás közben sikerült manipulálni érzelmi emléket.

A felfedezés az éjszakai komponens hozzáadásával új utat nyithat az expozíciós (szembesítéses) terápián alapuló nappali fóbiakezelés fejlesztésében. Expozíciós terápia során úgy kezelik a fóbiát , hogy fokozatosan szembesítik a beteget azzal a tárggyal vagy helyzettel, amitől irtózik addig, amíg a félelem meg nem szűnik.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a térbeli tanulást és a motoros szekvencia tanulást fejleszteni lehet alvás közben. Azt azonban eddig nem tudták, hogy az érzelmeket is lehet manipulálni álmunkban .

A lassú hullámú alvás során történt, amikor az emlékek konszolidációja zajlik. Az alvás rendkívül fontos az új emlékek rögzüléséhez.

"Miközben ezt a bizonyos illatot érezték alvás közben, ez ismétlődően újraaktiválta az adott arc emlékét, ami hasonlít az expozíciós terápia alatt tapasztalható félelemkioltás folyamatához" - magyarázta Hauner.

Amikor az alanyok felébredtek, mindkét arcot megmutatták nekik. Amikor azt az arcot látták, amivel kapcsolatos illatot álmukban érezték, félelemreakciójuk alacsonyabb volt, mint a másik arcra adott félelemreakciójuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!