5 furcsa tény a fáradtságról

Életünk egyharmadát alvással töltjük, mégis számos kérdés van az alvással és fáradtsággal kapcsolatban, amit nem tudunk megválaszolni - ezek közül listázunk és magyarázunk meg párat.

A fáradtság, stressz vagy túl sok alkohol hatására szimpatikus idegrendszerünk túlhajtott állapotba kerül, emiatt alakul ki a myokymia, azaz a tikkelő szem , ami amúgy teljességgel ártalmatlan.

És miért lesz vörös?

Így nézünk ki, ha nem alszunk eleget Az emberek átlagos alvásideje az utóbbi időben jelentősen csökkent: a legtöbben 7-8 óra helyett inkább csak 5-6 órát alszanak rendszeresen. Kevesen sejtik azonban, hogy ennek az alvásmegvonásnak bizony komoly ára van. Mégis mi? - kattintson! A szem bevörösödése mögött más ok áll: a fáradtság hatására agyunk elfelejt szólni, hogy pislogjunk gyakrabban, emiatt kevesebb folyadék halad át a könnycsatornákon a szemgolyók felé, a kiszáradás hatására a szemünkben található apró véredények begyulladnak, kitágulnak - szemünk pedig bevörösödik. Ráadásul ilyenkor viszketni is kezd, és ha megdörzsöljük, csak rontunk a helyzeten. Ilyenkor pihentessük szemünket pár percig.

Mitől karikásak a szemeink?

A szem alatt látható sötét karikákat a bőrünk alatt futó véredényeknek, valamint a szervezet dehidratáltságának köszönhetjük. A kiszáradás miatt a dermisz ugyanis veszít nedvességtartalmából, és az erek jobban kilátszanak a bőr alól. Ez a jelenség az esti órákban értelemszerűen erősebben tapasztalható, hiszen akkorra már valószínűleg több bögre vízhajtó kávét ittunk, és bőrünk is jóval szárazabb, amiről nagyban tehet a légkondicionálás és a központi fűtés. Ha fáradtak vagyunk, gyakrabban is dörgöljük meg szemünket, ami tovább irritálhatja az alatta húzódó bőrréteget is.

5 furcsa tény a fáradtságról
5 furcsa tény a fáradtságról. Fotó: Getty Images

Miért vagyunk sápadtabbak?

A stressz és a fáradtság, ahogy már említettük, fokozza a szimpatikus idegrendszer működését. Fokozódik az adrenalintermelés, hogy testünk ellensúlyozza a kimerültséget és ezzel fokozza reakciókészségünket és sebességünket. Emiatt azonban véredényeink összeszűkülnek, a bőrfelszín alattiak pedig szinte teljesen lezáródnak, ezért is nézünk ki sápadtabbak. Ezt tovább is ronthatja a dehidratáció: stresszes és fáradt állapotban ugyanis kevésbé figyelünk arra, hogy igyunk - vagy pedig kávét iszunk, ami vízhajtó hatása miatt ronthat a helyzetünkön. Sápadtságot okozhat emellett a vörösvérsejthiány: ezek a vérsejtek szállítják ugyanis az oxigént, hiányuk miatt pedig sokkal sápadtabbak és fáradtak lehetünk.

Tényleg az éjfél előtti alvás számít igazán?

Bármit is mondtak erről a szüleink, nem volt igazuk. Nem az számít, hogy mikor kezdünk el aludni, hanem az alvással töltött idő hossza és minősége a fontos. Egy nyolcórás alvás során 4-5 (egyenként 90-110 perces) alváscikluson megyünk keresztül, mindegyik ciklus 3 fázisból áll: ezek a könnyed, a mély és a REM-fázisok. A félreértés abból eredhet, hogy az éjszaka első felében a ciklusokban hosszabb a mélyalvás fázisa - ehhez köthető a sejt növekedése és önjavítása is. Azonban mindhárom fázis végigalvása egyformán fontos, és abból semmilyen egészségügyi problémánk nem származik, ha éjfél után fekszünk le aludni és később kelünk reggel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.