Zárva lesznek a boltok december 24-én?

Elképzelhető, hogy az idei évben bevezetik a december 24-ei boltzárat.

A kereskedelmi dolgozók a hosszú hétvégéken sem pihenhetnek, hiszen gyakorlatilag egész évben nyitva vannak a boltok. Az érintett munkavállalók ezért legalább annyit megérdemelnének, hogy december 24-én ne kelljen munkába állniuk – mondta az InfoRádiónak Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke. Úgy tudni, hogy már akár a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) következő ülésén döntés születhet a kérdésben.

fiatal nő karácsonyi kirakatot néz
Elképzelhető, hogy az idei évben bevezetik a december 24-ei boltzárat. Fotó: Getty Images

Vajon ez nem okozna nagy elégedetlenséget?

Jelenleg körülbelül 250 ezer ember dolgozik a kis- és élelmiszer-kereskedelemben, így – a családtagjaikat is beleszámolva – viszonylag sok embernek kedvezne a szentesti boltzár bevezetése. Kérdés azonban, hogy vajon a lakosság hogyan reagálna erre a döntésre. A vasárnapi boltzár 2015-ös bevezetése ugyanis például nagy elégedetlenséget váltott ki – ezért nem is volt hosszú életű ez a változtatás.

Bubenkó Csaba szerint a december 24-e pihenőnappá nyilvánítása valószínűleg nem okozna akkora felháborodást, mint a vasárnapi boltzár ötlete. A vasárnapi boltzárral szemben ugyanis csak évi egyetlen napról lenne szó, ami ráadásul a szeretet ünnepe is. A szakszervezeti elnök úgy véli, nem lehetetlen úgy tervezni az ünnepek előtt, hogy már december 24-e előtt mindenki be tudjon vásárolni.

A többség nem elutasító az ötlettel kapcsolatban

A szakszervezet felméréseinek eredményei alapján egyébként úgy tűnik, hogy sem a vásárlók, sem a kereskedelmi egységek nem zárkóznak el attól, hogy december 24-én zárva legyenek a boltok. Fontos azonban ezzel kapcsolatban, hogy az esetlegesen bevezetésre kerülő boltzár egységes legyen, hogy egyik üzlet se kerüljön versenyelőnybe a zárva tartókkal szemben.

A karácsonyi stresszt most tudod megelőzni – mutatjuk, hogyan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.