Terézanyu újra akcióban: pályázatot hirdettek

Harmadik éve hirdeti meg a Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub a Terézanyu pályázatot: idén két kategóriában, a felnőttek mellett már kamaszok írásait is várják.

A legjobb pályázatokat ebben az évben is több százezer forint összértékű könyvutalvánnyal és további különdíjakkal jutalmazzák. A pályázat egyik témája a felnőtt nőket szólítja meg: miként változott meg életük az anyasággal? A tinédzserektől pedig arra várják a választ, hogy milyen ma kamasznak lenni.

Március 8-án hirdették meg az immár hároméves múltra visszatekintő Terézanyu pályázatot két - felnőtt és 13-18 év közöttiek - kategóriában. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is egy tabutéma kerül a felnőtt kategória középpontjába: vallomásokat várnak arról, hogyan változik meg egy nő élete a gyermekvállalással. A pályázók egy egyes szám első személyben írt, legfeljebb 5000 karakteres írással nevezhetnek.

Rácz Zsuzsa író, a pályázat elindítója szerint - aki éppen második gyermekét várja - ez különösen érzékeny téma társadalmunkban: "Ez egy olyan kérdés, amelyről egy nőnek általában idealizált módon illik beszélnie, és valóban: én is azt gondolom, hogy a gyerekvállalás a legnagyobb öröm és kiváltság az életben. Arról azonban ritkán beszélünk, hogy egyúttal ez a legnagyobb horderejű változás is egy nő életében, amely sok kétséggel és nehézséggel is jár, és életünk minden területére kihat. Ezekről nehéz beszélnünk, mert tartunk tőle, hogy saját lelkiismeret-furdalásunk mellett a környezetünk is elítél. Azért választottuk ezt a témát, mert szeretnénk nyíltan beszélni arról, hogy milyen változásokat hoz a gyermekvállalás az életünkbe, a párkapcsolatunkba, a baráti kapcsolatainkba, hogyan változik a munka világában a helyünk, hogyan tudjuk összeegyeztetni az otthoni és munkahelyi teendőket, hogyan változik önértékelésünk, nőiségünkhöz és saját testünkhöz való viszonyunk."

Az idei Terézanyu pályázat a középiskolás korosztályt is megszólítja: milyen ma kamasznak lenni? A fiataloknak történetük leírása mellett egy mobiltelefonnal felvett videót is kell készíteniük, melyen egy jellemző pillanatot vagy szituációt örökítenek meg írásukhoz kapcsolódóan. A tinédzsereknek azt kell bemutatniuk, hogy hogyan élnek, milyen kamasznak lenni ma Magyarországon. A pályázat arra keresi a tinik válaszát, hogy mi a jó és mi a nehéz a kamaszkorban; milyen a felnőttekkel való viszonyuk; kik a barátaik, milyen az iskolai élet és miket csinálnak szabadidejükben; hogyan ismerkednek, randevúznak vagy, hogy milyenek manapság a fiúk és a lányok, könnyű-e boldogulni velük.

A pályázatokat a [email protected] email címre 2012. április 15-ig lehet elküldeni. A zsűri által kiválasztott pályázatok alkotói között százezer forint összértékű könyvutalványt és értékes különdíjakat osztanak ki mindkét kategóriában. Eredményhirdetés a 2012. május 17-én megrendezett díjkiosztó eseményen.

További részletek a www.terezanyu.hu honlapon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.